Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XV. Terminológiai kérdések
de méginkább azzal a kifejezéssel, amit mi eddig nem említettünk, de amelynek más vidéken való elterjedése jól ismert. Ez a kifejezés: az anyafű. Paládi-Kováes Attila összeállítása szerint e kifejezés Észak-Magyaror- szágon elterjedt és csatlakozik a szüleség elterjedéséhez. S hogy e kifejezés kapcsolatait világosabbá tegyük és a fentebb említett kifejezésekkel párhuzamba állíthassuk, kissé távolabbról kell elindulnunk, mégpedig a magyar dohánytermesztés terminológiájából. A dohány, mint az Újvilágból hozzánk került növény, elnevezéseiben is őriz olyan nyomokat, melyek átadóira utalnak. Leginkább érvényes ez a dohány leveleire, amely a dohány tulajdonképpeni „termése”, legértékesebb része, amiért az egész növényt termesztik. A dohánylevél magyarországi elnevezésében két önálló réteg különíthető el, és az egyik német közvetítéssel hozzánk került holland terminussor — amely hű kifejezője a hajdan magas szintű holland dohánytermesztésnek —, és a másik a török réteg.54 Ez utóbbinak, amely valójában érdekel minket, jellemzője, hogy a legértékesebb leveleket anya-levélnek nevezi és ezek között is többfélét különböztet meg, mégpedig ily módon: első anya, második anya, harmadik anya sfcb. Ez a török elnevezés, mely nálunk tükör kifejezésként követhető nyomon, a Balkán dohánytermesztő népeinél eredeti török néven is fennmaradt, így pl. a bolgároknál:55 birindzi ana (első anya), ikind- zsi ana (második anya), vagy jücsündzi ana (harmadik anya). A török kifejezések ilyen szívós fennmaradása ellenre sem állíthatjuk, hogy e kifejezések török specialitások, melyek létrejötte a dohánnyal függött össze. E levélelnevezések kétségkívül a dohányai kapcsolatosak, de ezeknek az elnevezéseknek kialakulásához alapul szolgálhatott olyan terminusrendszer, mely jóval a dohány elterjedése előtt is érvényben volt, és a dohányhoz hasonló gyengeszárú növények, füvek elnevezésében gyökerezett. S hogy mi volt ez s milyen növények szárának, termésének elnevezésére, az szinte lényegtelen. A lényeges az, hogy ebben az elnevezési rendszerben az értékesebb, jobb termést anyá-nak nevezték és e kifejezést oly találónak tarthatták, hogy a sok gondozást igénylő és igen értékes leveleket produkáló dohánynak is e névvel illették legszebb termését. Miért érdekes mindez? Azért, mert fel kell tételeznünk, hogy a hazai és balkáni, majd az ezek alapjául szolgáló török dohányelnevezések mögött messzenyúló, népi hagyományok húzódnak meg, olyan hagyományok, amelyek messze túlmutatnak a nem is oly hosszú idő óta itt megtelepedett törökségen. Ez a hagyomány valójában a magasszintű, mediterrán kertkultúrákban gyökerezhet, melynek egyik jelentős továbbfejlesztője, majd terjesztője kétségkívül a törökség volt. S az ebből a hagyományból kisarjadt s máig megmaradt elnevezések érdekes módon azok, amelyek a mi említett elnevezéseinkkel is párhuzamba állíthatók. Végülis az elő-fű, agg-fű, vagy anya-fű kifejezések egyfajta szemlélet kifejezői, annak a szemléletnek, mely a füvet és szénát azonos szóval jelöli és esetleg csak jelzővel különíti el azok minőségét. Ebbe a sorba vonható valójában a szüleség is, mely feltehetően az anya-fű mintájú összetételből rövidült, majd a -ség képzővel bővült, miközben jelentése is alaposan kitágult. E jeleittésbővülést az is elősegíthette, hogy időközben szókincsünk kibővült a széna szóval, amely csupán a vágott és szárított füvet 188
