Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
I. A berek jellege
találhatta magát. Ezért is kellett különös gonddal ügyelni a lápban való közlekedésre, amiről egyébként a későbiekben esik szó. Éppúgy azokról a ténykedésekről is, melyek során a környékbeli falvak népe e lápvidéket felkereste, élte, és megismerte, s amelyek egyik jelének tekinthető már az is. hogy a külső szemlélő előtt oly összemosódottan egységesnek tűnő láp egy-egy részét olyan finom részletekre kiterjedő terminusokkal tudta megjelölni. Abban a nagyarányú folyamatban, amely során a Kis-Balaton fokozatosan feltöltődött, s lapos vidékének változatossága kialakult, tudatos emberi beavatkozás szinte nem is történt, hacsak az irtásoknak közvetett földlazító hatását nem vesszük figyelembe. A lápvidék átalakulása viszonylag spontán módon zajlott le a múlt század elejéig, sőt még azon túl is, bárha a Zala folyó és magának a Kis-Balatonnak is a szabályozására viszonylag korán történtek kísérletek. Ezek az erőfeszítések lényegében összefüggésben voltak az allodiális üzemek kialakulásával és megerősödésével, mely során az uradalmi gazdálkodáshoz egyre több földterület is szükségeltetett. A kanalizálások és szabályozások lényegében az úrbérrendezés után kerültek az érdeklődés középpontjába, amikorra a nagyütemű irtásoknak vége szakadt, s az uradalmak is az irtások által művelhetővé tett földek javarészét visszaváltották, vagy e földekhez való jogukat kétségtelenné tették. Miután tehát az irtásföldek révén való allodiumgyarapítás lehetősége megszűnt, vagy nagyon is szűk keretek közé szorult, néztek körül a törekvőbb földbirtokosok a művelhető földek gyarapításának egyéb lehetőségei között. Így került előtérbe a vizes területes, lápok hasznosítása, illetve kiszárítása is. A Kis-Balaton területén erre legelőször a leginkább szervezett allodiumnak, a Széchenyi birtoknak vezetősége gondolt, s ez az uradalom is invesztált ez ügyben legtöbbet. Első lépésként a berek szélén elterülő rétek, földek víztelenítését kezdték meg, viszonylag egyszerű árkolásokkal, majd vízlevezető kanálisok készítésével. A múlt század elején — amikor tehát az uradalomban lényegében befejeződött az irtásföldek visszaváltása vagy a még jobbágykézen hagyott földek szigorú contraetussal való biztosítása — sorozatosan találkozhatunk a különféle, lényegében igen egyszerű víztelenítő eljárások, árkolások alkalmazásával a Széchenyi uradalomnak kis-balatoni területein. 1803. júi. 5-én Széchenyi gróf Somogy és Zala megyei látogatásainak eredményeit összefoglalva rendelkezett a kanálisok rendben tartásáról is a következőképpen:21 „Minden Canalisok oldaluknak tisztogatása mind a két rendbéli kaszálás alkalmatosságával ujjonnan megparantsolta- tott, mivel... a Canalisok nem tartatnak mindenütt jó karban”. A következő évben Bársony Péter gazdasági vezető küld rendelkezéseket a pölös- kei uradalomnak, mivel „az árkok, melyek a bozótök kiszáríttatására nagy költséggel készültek, sok helyen tisztogattatlanok, ismét elvakulnak”, s ezért, hogy jól működhessenek, tavasszal alaposan ki kell tisztogatni, s azon kívül „hetenként egy hajdú robotossal meg járván minden árkokat, ha valahol valami hibát találnak bennek, azt azonnal meg is orvosollya”. 1806-ban a visitatio utáni rendelkezésekben már az ún. „fiók canalisok” tisztításáról is szó esett, melyek gondját egyes falvak népének kellett volna viselnie. Ugyanekkor tervezik a Magyaród és Garabonc közti „határ16 i
