Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
művelő eszköz is. A rétgyalut pl. Dél-Dunántúlon, főleg az Ormánságban rétgöcs néven használták rendszeresen,18 míg ott, ahol a két gerendából összerótt simító nem volt ismerős, ott a réteket tüskeboronával szokták tavasszal elsimítani. Ez a tüskézés, ahogy Somogy megye egyes részein is nevezték a műveletet, nemcsak a „pucoktúrásokat” egyengette el, miáltal a kaszálás vált biztonságosabbá, hanem a néhol növekedni akaró zsombé- kok tetejét is szétmorzsolta s ezzel továbbfejlődésüket is megakadályozta. Ahol pedig a sűrű gyeptövek összecsomósodtak, ott a rétet vasfogú boronákkal hasogatták meg. Csak ilyen rendszeres munkával lehetett biztosítani a réték fennmaradását és jó fűhozamát. Ha a gondozás elmaradt, a fű is elsatnyult és a rét földje is egykettőre olyan egyenetlenné vált, hogy alig lehetett kaszálni. Egy-két év alatt a körök, bokrok is elhatalmasodtak, s ezek még inkább megnehezítették a kaszálást. Erdő mellett, vagy bozótos vidékeken különben is nagyon nehéz volt fenntartani olyan réteket, melyeket több oldalról is fenyegetett a buja, erőszakos régi vegetáció. Nem egyszer az oda fordítandó munka meghaladta a rét készítőjének is az erejét, mint az a Zala megyei Millejben is történt. Az 1760. jan. 5-én ugyancsak a faluban történt tárgyalás egyik tanújának, az 50 éves Szabó Gergelynek szavaiból értesülhetünk,19 hogy a perben szereplő rétet „első Ízben is néhai Horváth Gergői... örök erdőből tisztította, de mivel — mint hozzáfűzte — környös körül ép és nagy erdő volt, elégtelen volt annak megtartása; azért — az eredménytelen próbálkozások után — abbahagyta.” De a továbbiakban értesülhetünk a kedvező fordulatot előidéző változásról is. .......hanem annak utána — olvashatjuk v allomása későbbi részében — hogy az erdő mellüle el veszett, ki irtván . ..” már meg tudta rétnek őrizni. Arra pedig, hogy az elhanyagolt, kaszálatlan rétek egykettőre elbo- zótosodtak, számtalan példát lehetne minden vidékről idézni. így pl. Ne- mesbükkön 1761. júl. 23-án tartott tanúkihallgatáson is az egyik helyi lakos, a 61 éves Posár György elmondta,20 hogy a kérdéses „Páhok Szent Andrási Réth, a’ midőn Tomber János Attya kezére került, tiszta kaszáló volt, hanem — említette a változást kiváltó okok — üdővel árvaságra jutván Gyermekei, azok kezek alat hellel-lellel neki sürüsedett...” Vagy az 1772. szept. 22-én Alsó-Lendván tartott kihallgatás egyik tanúja, a szombatfai Danes Balázs is elmondta,21 hogy azt a „pusztán hagyott rétet”, melyet a tiszttartó a belsősárdi Kovács Ferencnek adott, először is tisztogatnia kellett, „mint hogy pusztán álván a’ tsarét föl verte...” A rétkészítés és rétgondozás általános és részben a fentiekben is érintett gondjaitól nem sokban különböztek azok a feladatok, melyek a berki rétek készítőire vártak, annál is inkább, hiszen a rétek nagy része még rendes talajviszonyok mellett is inkább a vizes, nedves területekre esett, olyan földekre tehát, amelyeket nem tudtak a mezőgazdaság megszokott formáiba bekapcsolni. Így gyakori volt, hogy a völgyek nedves szakaszát, melyet esetleg eredetileg erdő borított, a fák eltávolítása után, rétté alakítottak, s e célból az irtás után még vízelvezetéssel, talaj rendezéssel is kellett foglalkozni. Az árkolások ennélfogva a rétalakítások állandó 154
