Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
I. A berek jellege
De érdemes röviden visszatérni a fentit megelőző vizsgálat összegező szövegére, amelyből mintha az tűnne ki, hogy a kaszálók helye, illetve a halászó vizek nem voltak állandóak. A megyei szolgabíró ugyanis megjegyezte,16 hogy a helyszíni szemle alkalmával „számosán jelen lévén általunk meg kérdeztettek, hogy azon helyet és kaszáló lápot ki kaszálta, ennek előtte, nevezzék meg; kik közül sokan föl zöndülvén azt feleltek, hogy mink nem kaszáltuk, hanem halásztuk..S ami itt csak feltételezés vagy esetleg félreértés, az bizonyosnak mutatkozik az ugyancsak hídvégi, 1770-es tanúkihallgatás más kérdőpontjaira adott vallomásokból,17 melyek egyértelműen igazolják, hogy a korábbi kaszáló lápokból elrontásuk után újra csak hígvíz lett, melyet halászni lehetett. A fent már idézett sármelléki Pap György erre vonatkozóan a következőket mondta el vallomásában: .........a Balatonyon lévő Lik nevezetű, most ugyan Hígvíz, előbb ped ig Láp lévén (: mely ez előtt egy Esztendővel meczetett ki annyira, amennyire most Láczattatik :), hogy annak előttö, míg valóságos Láp volt, mindenkor a Méltóságos Hídvégi Széchenyi Uraság engedelmébül Kaszál- tatott. .De N. Böriczky Imre 60 éves nemesvidi tanú is hasonlóképpen azt vallotta, hogy „az kérdésben vett Lik nevezetű helyet a Balaton vizén ... amely mastanság ugyan Híg víz és tsak taváli Esztendőben szag- gattatott el az rajta feküvő láp, annak előttö pedig kaszáló lévén, jól ismeri ...” E fenti sorok, amellett, hogy a berki lápvidék füvének korai kaszálására is hasznos felvilágosítással szolgálnak, világosan utálnak arra, hogy az elláposodás korántsem lehetett egyszerű feltöltődés, azaz a lápviSék folyamatos gyarapodása, hanem a folyamatot a fentihez hasonló „szaggatások” időnként megszakították, minek eredményeképpen a lápokból egyes szakaszok leváltak, elszakadtak, s így a szabad vízfelület időlegesen növekedhetett is. Ennek alapja pedig az a tény volt, hogy a láp, mely vízi növények korhadt száraiból s ezekre telepedett újabb vízi növények szövevényéből állt, mint valami kéreg fedte be az alul csendesen áramló vizet. Az alsó vízréteg tette lehetővé az egyes „lik”-ak, kútszerű nyílások létrejöttét, majd ezek szélesedését és esetleg más szabad vízfelülettel való összekapcsolódását. Előfordult az is, hogy széles lápmezők váltak le valamely szabad vízfelület szélén, s mint úszólápok mozogtak a még szabad területen a víz sodrásának irányában. A lápok letöredezését, elszakadását egyébként az is nagy mértékben elősegítette, hogy a lápréteg alatti víz, mely csendesen áramlott, a mindenkori csapadékbőségnek, illetve a folyóvizek állásának, vízbőségének megfelelően emelkedett, vagy süllyedt. Természetesen csak bizonyos, kis méretű határok között. A nagy tavaszi áradások idején, amikor a folyók medre már el sem bírta a hatalmas tömegű víz áradatát, az áradás a lápot is ellepte, s felül hömpölygött javarészt. Száraz nyarakon, nyárvégeken pedig, amikor a víz nagyon lecsökkent, előfordult, hogy a lápréteg alól néhol a víz is eltűnt és az a fenékre nehezült. Ilyenkor szokott bekövetkezni az ún. rottyanás, azaz a megtört lápburkon keresztül a fenékre nehezült láp felszorította a maradék vizet, mely fröcskölve, sisteregve szökött fel, messziről is jól láthatóan. Erre szokták mondani: „felrottyant a láp”.18 14
