Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIII. A sás és hasznosítása
különösen ha valaki e sáshoz ért, vagy pláne levelét megtörte s amely aztán e növényt később is elkísérte, amikor történetesen a szénának szánt fű között ezt is lekaszálták. Egy-egy szál vagy akár egy levél dögsás szaga az egész boglyát, melybe került, úgy átjárta, hogy azt a marha már meg nem ette. De még az alomban is oly nagy szaga volt, hogy az istállóba kerülve azt egészen visszataszító szagúvá tette. Ezért kerülték a kellemetlen növényt, mely bokrosán nőtt a berekben, de csak ritka helyen. Ha rátaláltak, kidobták a többi közül vagy kikerülték. Kiirtani nem lehetett, mivel hosszú, vékony gyökerei mélyre lenyúltak a posványos talajban, s ha ki is vágták, az csak újra kihajtott. A sások, melyeknek fonosabb és a lakosok által is ismert fajtáit fent áttekintettük, természetesen csak ritka helyen tenyésztek önmagukban, másféle növényzettől nem háborgatottan. Sokféle növény szövevénye alkotta a berekben is a növénytakarót, amelyben hol ez a fajta, hol amaz került fölénybe. A többségben tenyésző növények szerint határozták meg aztán egy-egy rész növényeinek jellegét. így aztán akkor is, amikor egyes történeti adatok pl. sásról tesznek említést, akkor sem kell tiszta sásegyüttesre gondolnunk, hanem olyanra, mely főleg sásból állt. Ez a sás pedig, mint láttuk, nagyon sokféle lehetett. Ezért aztán akkor, amikor arról szóltak, hogy a berekben sást kaszáltak, sokféle sásról eshetett szó, olyanról is, mely kiválóan megfelelt szénának, s olyanról is, mely e kifejezést meg sem érdemelte. Nem egy esetben a szénát is egyszerűen csak sásnak emlegették ezek az adatok. így az a halász-contractus is, melyet az urasággal 18. Sás-széna boglyákban (1961) 143
