Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XI. Faizás és vesszőszedés a berekben
XI. FAIZÁS ÉS VESSZOSZEDÉS A BEREKBEN A parasztság, mint láttuk, a XVIII. század folyamán fokozatosan elvesztette határbővítési lehetőségeit, sőt az erdőkből is, melyek az irtáson kívül legeltetésre, faizásra szolgáltak, lassanként kíjebb szorult, és végül faszükségletét is csak meghatározott, szűk területen, uradalmi felügyelet mellett tudta úgy-ahogy biztosítani. Egyetlen terület maradt, amerre a létszámában szaporodó, de gazdasági lehetőségeiben egyre szűkebb térre szoruló lakosság még szabadon terjeszkedhetett, és ez volt a berek, melynek gazdasági lehetőségeit az uradalmak ez időben alig-alig tudták volna kiaknázni. Ezért aztán ők is szívesen vették, ha a lakosság e számukra hasznavehetetlen terület felé fordult, hiszen minden haszonvétel, mire ott szert tettek, egyúttal számukra az értékesebbnek tekintett parti földek, száraz területek újabb szakaszait tette elfoglalhaitóvá. Így az uradalmak szívesen is vették a parti falvak lakosainak a berek felé való fordulását. 1. A berek fái Az egyik legfontosabb haszonvétel, amit a berek biztosított, a faizás mivel a sekélyebb mocsarakban, de még inkább a berek szigetein nagy számú fa tenyészett. A berek szélén a tocsogókkal váltakozó szárazabb parton megnőtt a kőrisfa (Fraxinus), a mocsári tölgy és néhol a bükk is.1 A berek legfontosabb fája mégis az égerfa (Alnus) volt, melyet nem véletlenül neveztek éppen a Kisbalaton környékén is „berekfá”-naik. Ez a fa, mint Lóczy írja,2 „tápanyag tekintetében a többi, vizet kedvelő fa közül a legigénytelenebb ..., mert a mélyebb rétegű tőzegtelepeken egy fanem sem tud oly nagy kort elérni, mint az éger, sőt a leghatalmasabb példányait éppen a síksági lápjainkon találhatjuk.” Lóczynak egyik jellemző példáját egyébként éppen a Zala völgyének égeresei szolgáltatják és ezen belül külön is kiemeli a Zala berkétől és a Kis-Balatontól határolt Sármellék hatalmas égerfáit. Ezekhez hasonlók voltak egyébként találhatók, a hajdani pásztorok szerint több szigeten is, és ezen kívül szórványos emlékei fennmaradtak szinte az egész parszegélyen. Lóczy szerint a sármelléki úgynevezett enyveséger [Alnus glutinosa (L.) Gärtn.] példányai3 — s így a többi hozzá hasonló égerfa is — „a lápvölgy ősi állapotának maradványai”. Az égerfa gyökerei — mint Lóczy írja a továbbiakban — rendes körülmények közt közel a felszínhez szétterjednek; ha azonban tőzegtelepbe hatolnak, 119
