Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
I. A berek jellege
jában lévő réteket is eliszaposítja; azért ezen víz mosások némelly részben hogy meg gátoltassanak, az illetén földeket nem ahogy van, Domb mentében, hanem keresztben kell szántani és a hol ilyentén víz mosások vannak, vagy lennének jövendőben, a helybeli Tisztek gondossága és vi- gyázása alatt el kell teltetni.”6 Ez az uradalmi rendelkezés is némileg érzékelteti a lecsupaszított dombok felső rétegének nagyarányú elhordatását, mely során az iszappá vált föld nagyobb része nem is a domb alatti réteken, laposokon maradt, hanem a Zalába kerülve hömpölygött a Kis-Balatonig. A hirtelen lelassuló folyó aztán itt rakta le bő hordalékát, minek következtében az utolsó két évszázadban a tó szabad víztükre szemmel láthatóan szűkült, helyét lá- pos, iszapos berek foglalta el. Hacsak a múlt század eleji, majd a közepétől ránk maradt térképeket tekintjük is, meglepő a Kis-Balaton gyors összeszűkülése.7 Ez a folyamat azóta is tart, s ma már ott tartunk, hogy a hajdan nagy kiterjedésű tóból alig marad némi szabad vízfelület, annak ellenére, hogy közben a Zalát is „szabályozták”,8 minek következtében a dombokról lesodort és iszappá vált földet nem is annyira a berekben ülepíti le, hanem egyenesen a nagy Balatonba vezeti. A fentieknek megfelelően az a kép, ami ma előttünk a Kis-Balatonon feltárul, s az, ami az idős, 70—80 esztendős öreg emberek emlékezéseiből kirajzolódik, némileg különbözik, s ez is attól, amit a még korábbi feljegyzések alapján rekonstruálni tudtunk. A fő különbség a sík víz, a szabad vízfelület nagyságának eltérése, s ami ebből adódik, a vízi közlekedés és halászat lehetőségének csökkenése. A sík víz helyett az utóbbi időben nőtt a vízi növényektől benőtt süppedékes, mocsaras terület. Ennek a területnek, amint általában az egész Kis-Balaton lápos, vizenyős területének, az összefoglaló neve: a berek. Az ott sokat járkáló s a berekben magát jól kiismerő embernek is a helyi neve: berki ember, vagy méginkább: berki bujár,9 mely kifejezés jól érzékelteti a berekben való járásnak, közlekedésnek bujkálás, bóklászás jellegét. A XVIII—XIX. századi feljegyzések nagy része is berket említ, valahányszor a Kis-Balaton- ról összefoglalóan szó kerül. De ugyanezen források sűrűn használják a bozót kifejezést is, különösen akkor, ha a parthoz közelebbi részékről esett szó, melyeket rétnek is hasznosíthattak. E részeket többnyire magas és nehezen áthágható növények borították. A berek vagy a bozót egyébként korántsem homogén vidék jelölője, hanem igen változatos növényzetű, domborulatú területeknek a neve. A berek ott kezdődött általában, ahol a szárazulatnak vége lett, s a föld szárazát nedvesség váltotta fel. Itt húzódott a berekszél, mely ha ott jártak. már csobogott a víztől. E berekszélben emelkedő kisebb dombokat, melyek szárazon benyúltak a vizes területbe, dong öleinek nevezték.10 A berek belsejében, a berek mélyén emelkedő dombok viszont szigetet alkottak. Ezeket név szerint is számon tartották, s ezekben az utóbbi időkben marhákat, sertéseket legeltettek, míg korábban főleg füvet kaszáltak, s tűzrevaló fát vágtak. De a szigeteken, amíg a hígvízhez közel értek, illetve amelyeket az erek összeköttetésben tartottak, a halászok is gyakran rendeztek be pihenőhelyeket. 11
