Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
X. Az erdőhasználat változása
A fenti építkezések nyilván ott jöttek létre, ahol már erdő sem volt, mint a németek által megszállt némely helyen, vagy igen kevés. A sárból való építkezést egyébként az uradalom nemcsak ajánlotta, hanem a gyakorlatban maga igyekezett jó példával előljárni. Így már az egyik 1787-es összeírás adatai szerint is Lábodon több épület állt, melyek az előző években „mór vályogból” épültek,11 majd a XVIII. sz. utolsó évtizedében több említése maradt ránk a „mórbul” való építkezésnek.12 A mór, mely a német „Mauer” közvetítésével a latin „murus”-ig ve- zehető vissza, sárból agyagból való építkezést jelent, amit ugyancsak specialisták, hozzáértő paraszti kisiparosok terjesztettek el e korban a Dél- Dunántúlon is. 1813-ban e 'kisiparosoknak, a ,,mórosok”-nak bérét a Zala megyei bériimitációban is megtalálhatjuk.14 Ez a tény egyúttal szélesebb körű paraszti elterjedeésére is utal, amit — akár a-zsuppfedést — a konkrét uradalmi rendelkezések is nagyban elősegítettek. Erre vonatkozóan már az 1805-ös „Rendelések”-nek Segesdre és Bogátra vonatkozó megjegyzései is előírták:15 „A Jobbágyság a faézásra és épülettyeire nézve reguláltassék oly módon, hogy az épülettyeik derekát sárból tsinálják, a tetejét pedig zsúppal födjék...” A továbbiakban pedig már arról is felvilágosítást kaphatunk, hogy ez az erdőóvás és fakímélés valójában egy később bevezetendő erdőreguláció kezdeti szakaszának tekinthető. Mint a szövegben olvasható: „minek előtte mint a pascuumra, mint az erdőre nézve a systematica Regulatio meg eshetik, igen jó lészen, hogy a Jobbágyak az épülettyeik derekát sárból tsinállyák, a tetejét pedig zsúppal födjék és úgy a többi javasolás is helyben hagyatik, tsak — hangsúlyozzák ismételten — az Uraság maga is példát adjon abban, hogy semmi féle hajlékot se építsen fából és a kertelések helyett is, a’hol tsak lehet, árkolásokat tsináljon.” E rendelkezésekkel összhangban utasították vissza sorozatban a következő években a jobbágyok épületfa igényét, melyek közül most csak néhány példát mutatnánk be. 1813-ban a kálmáncsai „Tamás Jósef és Gál István Istálóikhoz láb és fedélfáknak való fáért” fordultak az uradalmi vezetőséghez, mely a következő módon tért ki a kérés teljesítése elől:16 „Mivel a Fölség az erdő pusztításokat és talpakra leendő házépítéseket tiltya, azoknak való fa kivált idegen erdőből nem adatik; hanem ha vályogból vagy fecskerakásból építteni akarnak, tehát fondamentomának való tégla a Tisztség által adassék azon az áron, mellybe az Uraságnak a téglás bére telik.” Ugyanezen évben Homokszentgyörgy falu népe, a „Jobbágyok közönségesen” azért fordulták az uradalom helyi vezetőihez, mivel „házaikat fetske rakásból, határban jó agyag nem lévén, nem tsinálhattyák, hanem fából kénteleníttetvén azokat készíteni.” Ezért a „szükséges épületbeli fáért esedeznek”. Kérésükre ők is a következő feleletet kapták:17 „Nem engedvén a Felség talpakra építteni, a könyörgő Jobbágyoknak sem engedtethetik meg, hanem fundamentumának tégla fog kinek kinek, aki házat építeni akar, azon az áron, mellybe az Uraságnak a téglás bére kerül, adatni és fetske rakásra készítse azután azt, a fedélnek való fában is az Uraság segítségre léend akkor.” 111
