Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

I. A berek jellege

egyöntetűen csak „Balatont” emlegettek így pl. Berta Mátyás 51 éves zalavári lakos is, aki elmondta, hogy „három esztendeig halászott a Szala- vári határhoz tartozandó Szala és Balaton vizein .mely utóbbi csakis a Kisbalaton lehetett. De a többi tanú is, valahányszor Zalavárról szólt, csak „a Balatonyon lévő halászó vizet” emlegette.3

A Zala folyónak a dombok közül való kilépése és lelassulása természetszerűen a folyó alsó folyásának is nagyarányú elmocsarasodását eredményezte, minek következtében nemcsak e folyóvölgy vált nehezen át- hághatóvá, hanem a folyó és a Kis-Balaton területe is szinte egybefolyt. Amint az egyik kitűnő földrajzi kutatónk, Pais László írta,4 a Zala folyó a dombokat elhagyva „belevesz a berektengerbe, a bozótban bujkál, hiába is akarnék a folyását követni; a sármelléki, esztergáli, bárándi, szabari, zalavári határokban a vízfolyás egészen elvész a bozót alá, máshol újra felszínre jön, hogy megint újra előtűnjön.”

De nem csupán a legnagyobb folyónak, a Zalának alsó folyása, s a berekbe való torkolása volt ennyire bizonytalan, hanem azoknak a kisebb folyóvizeknek is a berekbe való folyása, amelyekről a múlt század elejétől, amikor a lecsapolásra az első terveket kívánták elkészíteni, maradt ránk néhány közvetlen megfigyelés. 1817. márc. 30-án kelteződött az a levél, melyet Balatonmagyaródon F. Farkas László „megyei director” írt Széchenyi Pálnak, a lecsapolásban leginkább érdekelt egyik földesúrnak, s amelyből szemléletes képet kaphatunk a délről folyó patakok, vizek és a berek egybefolyásáról. „Eddig a Vidi, Vörösfolyási és Ormándi vizek — olvashatjuk a „declaratio”-nak nevezett hivatalos értesítésben"’ — több mellékes egyenetlen Víz Csatornyákon és Motsárokon lassandan a’ Balaton felé folydogálván, még a’ Magyaródi Határt el-érték volna, több apróbb tavakba és Zsombékos Tó Fenekekbe ell-széllednek; ezen Vizeknek leg nagyobb mennyisége tehát — mint olvashatjuk tovább — rész szerént azon Mocsárok el nyelése, rész szerént ki gőzölgése által, minek- előtte a Magyaródi Határba jöhetnek, nagyobb szerint elenyészik, sőt a Nemes Vidi és Vörös folyási Vizeknek mintegy fele a’ Sávolyi Határban két felé ágazván, egyike Fonyód és Vörs felé adja magát és a Magyaródi Határt elkerüli.”

A Kis-Balaton medrének feltöltődése természetesen hosszú, több évszázados folyamatnak az eredménye, mégis ez a folyamat a XVIII. századtól kezdve különösen meggyorsult, amióta a nagyobb folyók s főképpen a Zala vízgyűjtő területén a nagyarányú irtások következtében a domboldalak „elmeztelenedtek”, s így a csupasszá vált szántók megmozgatott felső rétege a hirtelen esők és bő csapadékok sodralékává vált, s a víz iszapját erőteljesen gyarapította. Az agyagos dombokon keletkezett vízmosások, amelyek a XIX. század elejétől, tehát a nagy irtások lezajlása után, e vidéken nagyon megszaporodtak, s a termelés akadályozóivá is váltak, eltüntetésére a gondosabb uradalmak is több erőfeszítést tettek. A Széchenyiek pölöskei uradalmában pl. 1804-ben a következő rendelkezést tették a felső termő földréteg lesodortatásának megakadályozása érdekében: „Az Uraságnak ezen Domíniumjaiban — olvashatjuk — leg több olyatén Szántó földjei vannak, melyek hegy oldalassák. Ezeken már is több helyett a hegyekbül le jövő víz mosásokat tesz és néhol a földek láb9