Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)
III. A csökölyi nép ételei - F) Állati eredetű nyersanyagokból készült ételek
A nyelvét, tüdejét, torka alját megkövesztették, a padláson kifagyasztották. A küesztett nyelvet, torkát hidegen, kenyérrel fogyasztották. „Tüdőleves”, illetve „becsinyát leves” készült a tüdőből savanyúan. A tüdőt „diónyi” apró darabokra felvágva, babérlevéllel, vöröshagymával, zöldséggel főzték meg és ecetes-lisztes habarással sűrítették be. Ismert rántással való ízesítése is. Ugyancsak tüdő kellett a „tormaleveshez”, valamint „torka” és a disznónyelv „kürtös ropogóssá”. A reszelt torma erejét rántáson vették el, a tüdőt és a nyelvet 2 cm széles karikákba vágták fel és kis ecettel ízesítették. A pacal vagy becsinyát leves eredetileg a gyomrot tartalmazta, majd valamilyen belsőséget, esetleg más húst is. A húsféléket kockára, a zöldségféléket karikára szelték, fokhagymát fejesen főztek bele, tálaláskor pedig' kockára vágott főtt tojás is erősítette, tészta sűrítette.96 Tartalmassága miatt betegnek, gyerekágyas asszonynak ajánlották, de a lakodalmi étrendben is szerepelt (sokszor csirkeaprólékból). A pacalt azonban már emberemlékezet óta nem levesbe tették, hanem megtöltötték kövesztőlé- ben főtt kásával („gömböc”) vagy 1920—30 körül „svártli”-nak, kövesztett bürkével, hússal, szalonnával. A máját feldarabolva, paprikás zsírban átforgatva, kevés vízzel „kö- vesztették”. Ma velővel együtt pörköltnek való elkészítése kedvelt fogása disznóöléskor a déli vagy esti étkezésnek. Hordós káposztaleves orgyával disznóölés időszakában ünnepi főétel volt. De disznóöléskor maradt húsaprólékból is készült (nagy létszámú nagygazda családnál 20—25 darab hússal), savanyú káposztával. Ha a disznóvágás karácsony előtt volt, a reformátusoknál kocsonyát tálaltak bőved este. „Bürke, feje, orra, füle, orgya” ment bele babérlevéllel, fokhagymával (gerezddel és héjastul), vöröshagymával összefőzve. Cseréptálban „alutt meg”. Nyulaskása: disznóölés utáni reggeleken sokan ezt főzték: kukoricavagy hajdinakását vízben főtt nyulahúsához öntöttek, magyarborssal, babérlevéldarabbal, fokhagymával ízesítve addig hagyták a tűzön, míg beledagadt „keményre” a kása, tetejére vöröshagymás zsírt öntöttek. Csurka: A beleket a századfordulón nem húsaprólékkal, hanem hajdina- vagy kukoricalisztből, utóbb búzalisztből kövesztőlúben főtt, fűszerezett péppel töltötték meg, a tölteléket esetleg zsíron, paprikán „párásra” sütötték. A háziasszony az ujjával nyomkodta bele a többszörösen átmosott és kellően kiforrázott vastagabb bélbe. 8—10 szálat készített és kifőzte. Ez volt a lisztescsurka, lisztiscsurka. Gömböcbe — azaz a disznó gyomrába — ugyanezt töltötték. Véres csurka: hajdina- vagy kukoricakását fokhagymával, sült vöröshagymával, magyarborssal, paprikával főzték meg, vérrel keverték össze és betöltötték a bélbe. Sülve fogyasztották. A mikei németek a hurka kövesztőlevéből levest, a „gornyasztó”-t főzték, amelyet a környékbeli magyarok ehetetlennek tartanak. Pörcnek a háta szalonnáját sütötték le. A szalonnát 2x2 cm-es darabokra vágták. 50 literes zsírfőző üstbe 2 dl vizet és 3 dl tejet öntöttek. 71
