Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)
III. A csökölyi nép ételei - D) Gyümölcsök, ízesítők, gyümölcsökből készült italok
vaszra megsárgul; „tengelitik óma” — apró, sárga; „aranpálma”, „kanizsai alma” — aszalásra legalkalmasabb édesalmák69 — termettek leginkább e területen. 2. Körte: „macskafejű vagy zsömlekörte” — nagy, gömbölyű, édes ízű, sárga fajta; „lappantós” (másutt laffantyús) — nagyméretű, leves, gabonahordáskor érik, nevét arról kapta, hogy mikor lepottyan a körte, nagy, puffanó hangot ad; „árpás” — apró, piros pöttyös, korai árpaéréskor szedhető körte; „hébér- vagy bárányfarkú körte” — nevét formájáról kapta, nagyméretű, hosszúkás, sárga, nem túl régi Csökölyben; „szögfű körte” — apró, édes; „téli körte” — zöldes színű, vastag bőrű; „császárkörte” — pirosas-sárga, zamatos ízű; „nagy körte vagy Vilmos-körte” — augusztus végén érik, a „Sándor-körte” ősszel — ezek voltak a leggyakoribbak, legkedveltebbek. 3. Szilvából a daránci „aprószíva” (rózsaszín és fekete színű), gömbölyű és „hosszi szíva” a leggyakoribbak, de az apró „sárga szíva” is előfordult. A legrégibb múltú a „hosszi szíva”; ringlófélék csak néhány évtizede jelentek meg a területen. 4. Barackok közül a „sáfránboroc” — sárga színű, korai, apró, „sár- gaboroc” késői, „vérboroc” piros színéről kapta nevét; „fehér boroc” világosabb színű. Elenyészően bevés volt a kajszi, ma sem igen található meg. Francia „boroc” az első világháború körül jelenik meg. 5. Meggy-bői a „fekete möggy”, a hólagos möggy” volt a legkedveltebb. 6. Cseresznyéből a „májusi”, „ropogós” és „hólagos” fajta fordul leginkább elő. A gyümölcsöt vesszőből fonott, kerek kosárba szedték. Alma- és körtefáról való levételéhez hosszú nyelű gyümölcsszedőjük volt. Diófát, szilvafát kampós bottal rázták meg. A szőlőt fürtönként, kézzel szedték kosárba, puttonyba. A téli almát, körtét a szoba (főként ahol volt, „eső” szoba, amelyben nem laktak) vagy kamra szekrényén, sublótján tárolták. Akinek volt pincéje, oda vitte le. Lehetőleg olyan helyet választottak, ahol nem fagyott meg. A padlásra is felvitték, búzapolyva közé. Ma néhány idős asszony sarjúszénát használ erre a célra. A nyári, őszi időszakban könnyebb munkáknál reggel a mezőn70 dolgozóknak a kenyér és gyümölcs gyakori étel volt. Az iskolásgyerekek ebédre, tízóraira71 vittek magukkal a zsíroskenyér mellé almát, körtét is. A XIX. század közepének gyümölcsfogyasztásáról és -feldolgozásáról hiteles képet ad Csorba József: „...Gyümölcs terem elég, s a’ mit pálinkának nem égetnek meg, aszalva Sopronba, Pestre viszik el; — alma, körtvély nyersen egész télen át is van”. Ebből kiderül a belső-somogyi terület helyzete is, leggyakoribb gyümölcs tehát az alma, körte, s a pálinka fő alapanyaga a szilva. Általánosan elterjedt az aszalás, az alma- és körtefajták között téliek is vannak. Aszalás: A legtöbb család csak szilvát, „hossziszívát” aszalt. A szilvát egészben cseréptepsibe öntötték, s kenyérsütés után tették be tepsistől szikkadni. Először levet eresztett, később a második befutáskor már a kemence földjére öntötték és így aszalódott meg. Ahol gyerekek voltak, ott 60
