Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
1. Vörösmarty "Szigetvár"-ja
elegendő cselekvés tapasztalatainak fájdalmát. Hogy az a nemzet, melynek korábban „egy marok népség”-e annyiszor vívott győztesen a túlerővel szemben, kérkedik, „popularitást hajhász”, önhibáját erénynek tartja... Valóban: az 1820-as évek elején újra buzduló magyar nemesi nemzet mozgalma elsősorban arra irányult, hogy a nyelv, az öltözködés, a szokások hagyományait ápolja s legtöbb, amit tettek: a megyék helyhatósági függetlenségének védelme. Éppen a költemény megírásához élményt adó utazás előtti években adott ki Ferenc császár két rendeletet (adó fölemeléséről, ill. negyvenezer katona kiállításáról), amiknek végrehajtása a megyék csak az országgyűléstől kaphattak volna utasítást. A nemesség ellenállt. . . Megyegyűléseken szegültek szembe az alkotmányellenes rendeletekkel. „Egy szép nap — írta Perczel — Vörösmarty a hazát s nemzetet lázas ingerültségbe hozott eseményekről beszélt nekem. Magyarázta hazánk közjogának amaz alapelveit, melyeken a felebb érintett királyi rendeletek oly érzékeny sérelmet ejtenek. Beszéde lázas hevületbe hozott ...” Csakhogy, ami elegendő volt a nevelőnek, hogy hévvel beszéljen, azt a költő kevésnek tartotta. Mert, igaz, hogy tizenhárom vármegye any- nyira ment, hogy a kormány erőt használt velük szemben, s az, hogy a nemesség „színe-virága” tüntette ki magát ebben a korszakban. De, a tizenhárom megye alig egyötötde a teljes számnak, s a nemesség azon rétege, mely tehette, külföldön élt, idegen szokások után meggondolatlanul ment, vagyonát szórakozásra s nem építésre használta, a nagylétszámú köz- és kisnemesség is elsősorban saját házával és gazdaságával törődött. Ezek ellen szólni, illetve kijelenteni, hogy a nemzet „palládiuma” számára a „hon virultát” jelenti — nemcsak új és lényeges, hanem olyan gondolat volt, ami indulópontot jelentett (mint később igazolódott) a reformmozgalom kibontakozásához. (Természetesen; a kor eszméiből és érzéseiből konkretizálódtak ezek a gondolatok. Így mutathatók párhuzamok. Széchenyi István a Hitel-ben (1830) azt fejtette ki, hogy a „polgári erény valódi értelemben ... a kötelességek teljesítésének kútfeje, s nem egyéb mint anyaföldhöz és honiakhoz vonzódó szeretet. .. hazáját, földiéit, legjobb tehetsége s ereje szerint szolgálni.”) Vörösmarty kora nemességét Zrínyi, Rákóczi példáihoz mérve tarthatta ,,korcsok”-nak: Az ezredes veszély alatt nyögő hazát, Midőn serényen ébredez, Imez fajultak átkosan kelő hada Alázza, dúlja, dönti meg. Atilla nyelve (melynek intő hangira Remegve tért ki a világ Előled, ő nagy hős!) ím e dicső talál Korunkban ennyi megvetőt. (A korcsokhoz) Nem Vörösmarty kizárólagosan egyéni gondolatai ezek (maga is ifjúi kísérletei közé sorolta e versét), de témánk szempontjából feltétlenül figyelemre érdemes a „veszély alatt nyögő haza” és a segítségére nem siető, sőt dúló, megvető fiainak kontroverziája, vagyis a „haza-féltés” mo7
