Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

4. Pályaképvázlat Takáts Gyuláról

ban a százötven év előtti költő előd, Csokonai Vitéz Mihály kifakadása: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.” A körülményektől meghatározott magány többszörös súllyal nehezedett rá, amit még tetézett, hogy olvasmányaiban, Csokonainál, aki éppen itt írt ódát a magányossághoz, és a XX. századi magyar költőknél újra és újra találkozott a magányérzéssel. Ady Endre, Tóth Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső verseiben ott feszeng a „világérzés”. Költő elődök, mesterek gyötrődtek a magánytól; Adynál vádló kérdésként tör fel a magányra kárhoztató értetlenség tapasztalása, Babitsot a mindenséget versbe venni vágyó szándék ki- elógületlensége új és új nekirugaszkodásra sarkallta, Tóth Árpád tehetetlennek érezte magát a magánnyal szemben. Takáts Gyulánál ezt az érzést, állapotot másként találjuk meg; ő tudatosan, határozott céllal kereste a magányt. Neki a magány védelem és nem teher, függetlenséget biztosító állapot és nem börtön. Vagy éppen gát, fegyver a többi individuum gáncsai, kéretlen tanácsaival szemben. A pályakezdő költő tudatosan keresett és végérvényesnek szánt elkülönülése később feloldódik, de az első kötetekben még szilárd az álláspontja- A remeteség állapotát idealizálja (Lápi remete-zsoltár), olyan utat, amelyik nehezen lenne követhető az emberek számára. Tanácsa ekkor, aki teheti, vonuljon el a maga nádasába, ahol a természet lesz egyedüli társa, tanítója, könyve, bölcsességének forrása (Magány). Alastort követi itt, Shelley költői vágyát; a magányosság szellemének költőjét, aki a természet rejtekén keresett révet, és talált tudást, szépséget, nyugalmat. A berekben, a nád között, vizen Takáts is azt érezte, hogy abban a környezetben nyugodtan, „békén” élhet. Ez az elzárkózás magában hordja erényeit és hibáit. Így a költő közelébe kerülhet a természet titkainak, megsejtheti az örökérvényű szépséget, a csodálatos harmóniát, de elszakítja az emberekhez fűző szálakat. Az így épített költői világban nemcsak a tér és táj humanizálása lehetséges, hanem az is, hogy a tárgyak és csillagok, víz és ég pótolja, helyettesítse az embert.

Ebben a szemléletben — ha dominánssá válik — ott a tévút lehetősége. Takáts elkerülte ezt. Egyrészt azáltal, hogy a magányról vallott nézeteit felülvizsgálta. Másrészt pedig — éppen szülőföldjének alapos ismeretéből következően — foglalkozott szociális problémákkal. A tudatosan ipartalanított megyében megismerve a mezőgazdasági és társadalmi viszonyokat döbbent rá, hogy meg kell oldani a földkérdést. A Kelet Népében írt dolgozatot Somogy címmel, amelyben tényekkel, statisztikai adatokkal bizonyítja a reform, a megoldás szükségességét. Ez a felismerés vezette el a Márciusi Fronthoz. Nem falukutatóként, nem is „újnépies” költőként csatlakozott a mozgalomhoz, hanem olyan „írástudóként”, akit a földreform gyakorlati megoldásának lehetőségei foglalkoztattak. Látta a parasztságban mélyre húzódott, de éppen azért megsokszorozott feszítő erejű földéhséget- S azért utazott 1937-ben Finnországba, hogy a megoldás módozatait tanulmányozza. Május című kötetében (1939) külön ciklusban szerepeltek az utazás élményeiből született versek. Suomiban azt látta, hogy a finn parasztok maguk gazdái és nagyok és erősek és bátrak, addig Somogybán nagybirtokon dolgozó cselédekkel, kis parcellákat művelő parasztokkal találkozott, akiknek emberi tartása is alkalmazkodott helyze49