Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
3. Babits és Vörösmarty
és bírálta, nem az egésznek az eredményét, hanem csupán A férfi Vörösmarty nyolcadik fejezetét. S bírálatához még további megszorításokat kellett tennie; Babits dolgozatainak félremagyarázásával feltételezi, hogy a tanulmányíró Vörösmarty műveit vizsgálva, azonosnak vette az unalmat a spleennel,15 és erre alapozva ezt írta: „Babits, aki Baudelaire versei közül is a Spleen címűt fordította elsőnek, s éppen a Vörösmarty-tanulmányok írásának évében maga is írt ily című verset, ennek a szónak a teljes értelmében fogja fel Vörösmarty költeményének (Az unalomhoz címűnek — L. A.) tárgyát, s az unalom világnézetét, a spleenes világfájdalmat látja néhány más hatalmas alkotása mögött.”16 Mielőtt az ominózus részletet megvizsgálnánk, szükséges még valamit tisztázni. Waldapfel azt is feltételezte, hogy esetleg Vörösmarty is egynek vette az unalmat a spleennel. „Gyanítható” írta- Kérdés, igazolható^e ez? Vörösmarty Az unalomhoz megírása előtt, fiatalemberként nem egy gyötrődéssel teli, életgyűlölő verset írt. Például, az ifjúkori kísérletek között szerepelnek A gyötrődő és Az életgyűlölő panasza címűek, az utóbbiból idézek egy részletet. Ezt összevetve Babits versével és felfogásával, kiderül, láthatott-e „spleenes világfájdalmat” a tanulmányíró Vörösmarty alkotásai mögött? Rejtezz gyűlölt nap, mely búmra világodat öntöd, A zivatar felhői megé rejtezz el előlem! Hervadj léptem után, s szemeim láttára borulj el Természet, mely díszeidet csúfomra nevelted. Hah! vagy mért vagyok én nyomorult! a boldog üdőkben? Illy ínségre jutandónak mért kelle születnem? Ezen kívül bármelyik ifjúkori Vörösmarty-verset vizsgáljuk, mindenütt az tapasztalható, hogy a gyötrődést, a világgal, a környezettel szembeszegülést nem az életúntság, nem egy testetlen világfájdalom okozza, hanem legtöbbször konkrét, leírható dolgok, jelenségek. Például az, hogy nem talál „jó utat”, majd „ínségre” jutott, bajok tornyosulnak fölötte. E konkrétsággal, megfoghatósággal szemben a spleen — ezt Babits verse nagyon jól megmutatja — testetlen, lényege, a „semmik után” vágyakozó hangulat. Lakásom tétlenség szigetje szeszély sétáló palotám munkám az ördög kerevetje. Ami valóság volna tán úgy tekintem mint felhőket és járok a semmik után. Próbáltam élni léha gúnyban próbáltam élni szeretetben és próbáltam élni magamban. 31
