Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
2. Ady és Csokonai
Később én is úgy láttam: képes beszédében bátrabb-fantáziásabb a klasz- szikus mérsékleti! Aranynál, s Csokonai-tanulmányomban igazoltam, hogy legnagyobb költőinknek ő volt felülmúlhatatlan tanítómestere.”36 Németh László is arról írt, hogy Ady önmaga igazolására, magatartása, költői programja helyességének bizonyságául „nyitogatja” Vitéz Mihály sírját.37 Király István a citoyen-magány és a művészi helyet-nemlelés Adynál kimutatható eggyéolvasztásához lát példát Csokonaiban.38 Az azonosulás szándéka nemcsak így, hanem verssorokkal közvetlenül is bizonyítható. Egyértelmű a tizedik szakasznak ez a sora: „a mi fájásunk volt az, ami fájt”. S a következők is az azonosulásra utalnak: „Kartács-világban” élünk, bizony igaz, / De Vitéz tudta: ez lesz a világ”, két sorral lejjebb: „Ma is virág és kard is a virág”, a következő versszakban pedig: „lelkünk nem volt Élet-járó, / Csupán tán a Halálnál kevesebb, / Miként a Vitéz Mihály úr lelke”. A magány, a helyet-nemlelés azonosnak ítélt helyzetéhez pedig: „Ö volt honjában a legbujdosóbb magyar.” Az idézett sorok közül az első mutatja legjobban, hogy Ady az időhatárok ellenére, pontosabban azok egybemosásával azonosnak ítélte sorsát Csokonaiéval, aki, amint versében írja, költészetével bevilágított „fél magyar eget”, aki akkor is „dalolt, mikor már sípolt a melle”, akinek elméje és szíve sohase „tompult el” s „kinek bú, bor, nő, gond dúsan adatott.” Ehhez a sors^azonosság érzéséhez hoz adalékot Földessy Gyula, amikor arról ír: „Felsőbbosztályú diákkorában egy iskolai megrovás annyira bántotta Adyt, hogy levelet írt a kalocsai jezsuita házba, vegyék fel rendjükbe. Ugyanezt tette (vagy csak fenyegetőzött vele) Csokonai a debreceni kollégiumból kicsapatásakor.”39 Az ellene intézett támadásokból tudta, a körülötte egymásnak feszülő erőkből érezte, milyen lehetett, milyen volt Vitéz Mihály sorsa. Borzongva gondolt arra, száz év előtti ősének milyen körülmények között kellett élnie, hogy kulacsa ugyan kotyogott, hiszen bor „dúsan adatott” neki, de éhezett s betegeskedett eleget, hogy a hóié befolyt csizmájába, ruhát kölcsönből csináltatott.40 Ady nemcsak a tényeket sorakoztatta, hanem a sors-azonosság okára is rávilágított; tudta, minden költői mozdulás, tett, indulás, töprengés legfőbb akadálya a magyar feudális rend. Ugyanaz, változatlanul az, amelyik Csokonai sorsát meghatározta, ugyanolyan „bús, babonás” maradt „ez a táj”, s ugyanúgy kell serkenteni a változást, ahogy Vitéz Mihály tette (Bihar vezér földjén). Itt, ilyen körülmények között adott „pillangó-szárnyakat” a szavaknak Csokonai, s itt, ezen a tájon — A magyar Ugaron —, a riasztó, sivár földön keresett virágot Ady. Elvadult tájon gázolok: ös, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. Lehajlok a szent humusig: E szűzi földön valami rág. Hej, égig nyúló giz-gazok, Hát nincsen itten virág? 19
