Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

1. Vörösmarty "Szigetvár"-ja

előkerült a nemesi-nemzeti pusztulás gondolata. Ehhez téve, h:>gy Vörösmarty a Szigetvár-1 ugyanolyan alkaioszi sorfajban írta, mint Berzsenyi A magyarokhoz című ódáit; együtt látunk minden építőelemet, amiből merített, amit összegezett és továbbfejlesztett.

Vörösmarty — eddig is láttuk — méltón hasznosította a gazdag anyagot. Nemcsak arra gondolhatunk — bár ez sem jelentéktelen eredmény —, hogy a szóhangulat jobb kihasználásával egyértelműbbé tette azt, amit Berzsenyitől kapott. Berzsenyi A magyarokhoz (I.) ódájában második személyben szólt a nemességhez: „Nem látod, Árpád vére miként fajul?” Vörösmarty jobban személyes ügyének érezve azt, amiről írt, első személyben fogalmazott: „Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget!” Továbbá; Berzsenyi „bosszús egeknek” ostorairól írt, Vörösmarty „gyászba borult” egéről Hunniának, melyből „egek nyila” sújt alá. Hangulatilag érezhető — a pusztítás-pusztulás mértékét kifejező — különbség, ami a „vérzivatar” és Vörösmarty szava a „vérfergeteg” között van. Lényegesebb ezeknél a gondolati elemek tovább fejlesztése. Vörösmartynak a szigetvári élmények nem arra adtak inspirációt, hogy — miként Berzsenyi Zrínyit említve — „csodában reménykedő” sorokat írjon le a nemesi virtusról s arról, hogy nemesi hősöknek kell vezetni a nemzetet. Nem, a múltbeli dicsőség képei azért kellettek, hogy előkészítsék egyrészt a negatívumok konkrétabb felsorolását, másfelől pedig ezek okán lehetőséget tudjon mutatni a helyzeten való változtatásra. A tartalmi-gondolati különbség érzékeltetésére ismét Berzsenyire hivatkozhatunk, aki úgy gondolta, hogy a nemesség legnagyobb hibái a nemzeti múlt, viselet és nyelv elhagyása és úgy lehet a helyzeten változtatni, ha általánossá válik az „erő” és „műveltség” eszménye. Mit látott negatívumnak Vörösmarty a Szigetvár-ban? A „hon virultá”-nak felejtését, a mának élést, a külhoni pazarlást. Fontosnak és bizonyos szempontból értékalkotónak tartotta a múltat, de a bajok megoldásának útját nem a régihez való visszatérésben látta, hanem a haza virulásának, jövőbeni fejlődésének elősegítésében, kora gondjainak megoldása által. A gazdagság és dicsőség eszményét fogalmazta meg az óda kérdőmondataiban.

Múltszemléletének lényegéről Horváth Károly így írt: Vörösmarty költészetében a „Szigetvár az első; mely a múlt nagyjait szembeállítja a jelennel, s nemcsak egyes elkcrcsosodott magyarokkal. . ., hanem a nemzet egész akkori állapotával.” Az ellentétezés kétségtelen, ám a hangsúly nem a szembeállításon, hanem azon van, hogy „élni” kell a hazáért. Dolgozni, tenni virulásáért. Mert Zrínyi dicsőséges harcának és halálának ez a legfőbb tanulsága; nem meghalni, hanem élni nehezebb a hazáért! (Ismét utalni kell e gondolat fontosságára a reformkorszak előkészítésében: Széchenyi írja a Hitel-ben: „többel tartozunk az élőknek mint a holtaknak”.) Ezért beszél a Zsigmond című színjátékában (mely a Szigetvár után íródott) így Gara hadvezér:

Mily boldog a sírjában nyugvó,

Kinek csendét se csaták zaja,

Se lesújtó villám nem szegi,

Kit biztos álmában nem háborít A szívmaró hír s búgond ostroma.

9