Takáts Gyula: Hódolat Berzsenyi szellemének. Versek és tanulmányok - Somogyi Almanach 24. (Kaposvár, 1976)

II. Az igazi poézis keresése. Tanulmányok - Harmónia és Diotima (Berzsenyi és Hölderlin párhuzamok)

ennek a két költői életstílusnak legtalálóbb megfogalmazását Hölderlin 1798-as levelében találjuk: „Hisz sokan elpusztultak már, akik költőnek születtek. Nem élünk költői égöv .alatt. Ezért tíz ilyen plánta közül alig nő fel csak egy is.” Mintha Shelley, Byron, Keats, Puskin, Lermontov, s a maga sorsát is előre jövendölné és Csokonaiét és Petőfiét és az elhallgatott, keserű mosollyal „recensealgató” Berzsenyiét is- E levelét Hölderlin írhatta volna nemcsak fivérének, de épp Berzsenyinek, mert ismeretlenül is, így fogalmazta meg ezt a hangot a rokonlelkű Berzsenyi „A költő és a sors” című versében:

Honnét van, hogy az ég, a fát um vagy görög Áte Majd minden jámbor költőt és büszke genieket Annyira üldöz most, hogy azok majd mind siralommal Töltik el a Helikont s civakodnak fátumáikkal?

S egyenesen magárai ordítva:

Engem is üldöz az ég, a fátum, vagy görög Áté . . .

Üldöz s faggata már pólámban, s faggat örökre,

Mint minden jámbor költőket s büszke genieket.

Egy hangvétel, egy világérzés, melyből a kiutat keresi a két költő a nyomasztó égöv alól. „A kielégületlen becsvágy” épp úgy „búskomorrá” teszi Hölderlint, mint Berzsenyit, mert becsvágyuk egyként sértett is. Sükösd Mihály szépen érzékelteti azt a lelki nyomást, amit a szeretetre vágyó és barátságot sóvárgó Hölderlin Schiller „fölényétől” szenvedett. Tegyük hozzá még Goethe zsenit föl nem ismerő tartózkodását is. Hasonló ez Berzsenyinél is. Az ő búskomorságát élete végéig táplálta furcsa viszonya Kazinczyval, megtetézve a gyógyíthatatlan Kölcsey csapással. Mintha csak a sors, a „görög Áté” eszköze lett volna Kölcsey.

Egyetlen menekülés mindkettőjüknél a műben megteremtett boldog és szabad és szép világ. Ott, a nagy kortársak között is magányos Hölderlin álma épp az, mint itt, a szérűn és berekszélben egyedül álló Berzsenyinél. Hölderlinnél Diotima és Berzsenyinél Harmónia szerelme és ihlete. Hölderlin levelével „isteni óráknak” nevezi ezeket, „midőn a boldogító Természet öléről térek haza, vagy az Ilisszosz platánligetéből, ahol Platón tanítványai közt ütöttem tanyát, s szemem a dicső szellem röptét kíséri.”... Ide akar kikötni, ilyen partra szállani Berzsenyi is. De míg Hölderlin a Hüperión ábrándvilágában bolyong, addig Berzsenyi „osztályrészül” a göröggé, latinná teremtett, eldugott somogyi valóságot varázsolja. „Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe — A heves ifjút!” — Hölderlinnél nem a testnek, a léleknek van hazája. A szellem jár szabadon, Berzsenyi szavaival, „gyönyörű Larisszában”. Szemünk előtt röpköd az ő Hüperiónjában ott, ahol sohasem volt, de mégis köztünk ragyog, mint Berzsenyinél „szentelt ligetek homályán — Tiburi forrás”. Berzsenyi, hogy a sorsot legyőzze, a talpa alá teremtett magyar Hellaszt. így akart Harmóniával itt szabad és boldog lenni:

* (A levelekből és a Hüperiónból az idézetek Szabó Ede, a versek Bemáth István fordításai.)

31