T. Mérey Klára: A parasztság élete és sorsa a Somogy megyei Hunyady-birtokokon 1767-1867 - Somogyi Almanach 22. (Kaposvár, 1975)
Forradalom előtt
zén lévő terület több mint 400 holddal haladta meg az 1767-ben kezükön levő birtokot! 1841. augusztusában újból összeült Sáriban az úriszék, melyen megállapították, hogy 33 telek után járó belsőséget, szántó és rétföldet, — a föld minősége szerint 1100, 1200 és 1300 négyszögölekben — továbbá telkenként 8 hold legelőt kimértek. A jobbágyok nem voltak ezzel a döntéssel megelégedve, s arra hivatkoztak, hogy szárazabb esztendőkben a Balaton bozótjában lévő nagyobb szigeteken is legeltettek, s ezért a legelő mennyiségének emelését kérték. A tiszti ügyész pedig — aki a perben a jobbágyokat képviselte — nem helyeselte, hogy a legelő egyik részét a Balaton bozótos területén akarták kiadni, amely csupán lecsapolás után ad majd sanyarú jobbágylegelőt, most csak sás terem rajta. A tiszti ügyész a per folyamán telkenként 14 hold legelőt kért, az uradalom 8 holdat ajánlott, az úriszék pedig 10 holdat ítélt meg, az uradalom által kijelölt helyen. A helytartótanács ez ügyben 1843. augusztus 29-én írt le a megyéhez és megállapította, hogy a jobbágybirtok ebben a helységben 1767 óta nőtt ugyan közel 400 holddal, de a meglévő mennyiséghez képest a reguláció terve szerint 57 holddal kevesebbet adnának ki, amit kijavítani rendel. Megjegyzi továbbá, hogy a rétek pótlásaként adott kenderföldek után nem jár kilenced, ezt az úrbéri tabellából ki kell törölni.120 Ezekre a reflexiókra a következőkben nincs utalás, de valószínűleg ezt helyesbítették, mert az ítélet végleges jóváhagyása 1846-ban történt meg a földesúrnak kedvező helyen. A jobbágyok telki földjeit is áthelyezték, a régi »parlagszénát« termő rétjeiket elvették és szántóföldjeiket nem háromnyomásban, hanem »egyará- nyos« felosztásban adták ki. A végrehajtás 1847-ben történt meg, mégpedig 33 2/8 telek után telkenként 10 hold, összesen 332 hold legelőhöz jutott a jobbágyság. Minthogy köztudomású, hogy ezen a rossz termőtalajú vidéken a lakosság általában állattartásból élt, ez az ítélet komoly csapást mért gazdálkodásukra. Minthogy erdő nem volt a község határában, ezért a rendezés végleges volt, fa nem illette meg őket. A per tehát még a forradalom előtt lezárult, és így a birtok újra felméretésére, maradványföld megváltására nem került sor. A varjaskériek elégedetlenségét mutatja, hogy 1848-ban is kérelmezték előbbi legelőjüket, sőt 1856-ban a törvényszékhez folyamodtak azzal a panaszukkal, hogy a 12 esztendeje végrehajtott birtokelkülönítés alkalmával a hajdani legelőből mérték ki az úrbéri szántóföldeket. Ugyanennek a legelőnek a használhatatlan részét legelőként kapták meg, noha az az év nagy részében víz alatt fekszik. A község által azelőtt legelőnek és erdőnek használt területet az uradalom pusztai birtokká alakította át, s helyette ismét csak egy víz alatt fekvő területet kaptak. A jobbágyok nem akarták ezt elfogadni, de rájuk erőszakolták, s ennek következményeként képtelenekké váltak arra, hogy marhát tartsanak. Az úrbéri törvényszéket arra kérték, hogy a határt újból tagosítsák, de erre az ellenforradalmi időszaki törvényhozása nem adott lehetőséget.121 Az ugyancsak ide csatolt szemesi kerületnek csupán egyik településéből ismerjük az úrbéri birtokrendezés menetét, Szóládról. Egy 1858-ban kelt jegyzőkönyv visszautal arra az 1847-ben kelt egyezségre, amely sze58