Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék lőtőt lépék… Archaikus népi imádságok - Somogyi Almanach 19-21. (Kaposvár, 1974)

Bevezetés

mondásost egyértelművel old fel. Nyugtalanságot kereséssel vezet le Egyezséget szövetséggel szankcionál. Egyeztetést megnyugvásért hajszol Megnyugvás? Időnként, sokszor látszólag. Amennyire a régi — konok — s az új — heves — örökös váltásában, tegnapok, mák egymásbaolvadó sodrásában ez lehetséges. Hogy ez mennyire lehetséges, valamelyest megmutatja ez az annyi mindent magába olvasztó imalíra. Korok szívverése, szava, hangja, mozdulatai, gondolati formái folynak egybe, élnek századok óta összefüggő egységben e költői hagyományban, a múlt valóságát is kivetítő szellemi örökségben. Ezért segiti hagyományvilágunk ismerete ön- és múltismeretünket. Mindezzel, jól tudom, újat nem mondtam. Elődeink, kortársaink, jobban, szebben megírták. De idekívánkozik, mégha közhelynek is hat már. Az elmúlt három év alatt szinte napról napra kísértett igazsága Kísért most is, míg e »szedett-veszett«, ^rémségesen szép« költészet színei, képei, szavai, stílusjegyei, lüktetése mögött meghúzódó valóságot keresem, mely valóság értelmezése »e saját szerkesztésű« népi imádságlíra tükrében nem mindig egyértelmű. A variációs lehetőséget talán lecsökkenti és a lehetséges objektivitást adja, ha azokat faggatjuk, kiktől ez »pT«itű tanu't«, elei életéből fakadt költészetet kaptuk: az öregeket. S így sorakozunk Babos Jánosné és társai mellé, kiknek e könyv em'i.iíkállítás lesz. Szerény emlékállítás nekik és a népköltészet »ismeretlern< szerzőinek, kik e gazdag irodalomnak nemzedékek rendjében alakító' hordozói, s napjainkig közvetítői voltak. Végső soron a mi »adatközlő"ink-lettek — sajnos mindezideig nem találtunk ennél jobb kifejezést ez élénkszellemű »szelid vénetské«-kre —• kik, az árokháti, kertipadi vagy téli esték hosszú beszélgetései során olyan sokat mondtak el nékünk magukról, elődeikről. Bár testi mivoltukban a mához kötődnek s korunk adatolja őket, agyuk egykori közösségi ismeretek, szemléletek, képzetek tárháza.

2 Történeti inventárium, mely az átéltet, megértet egyénien, de mögöttes, köröttes közösség szintjén és kapcsolásaiban őrzi. Hol a köznapok szó- és gesztusállományában tartja, hol meg jeles napok ünnepi rendjébe emeli: költészet, zene, ábrázoló művészet világába helyezi. Bárhová is sorolja, valóságelemeit átmenti s mint századok lecsapódott élményanyagát sűríti. Olyan mozzanatokat is tárol, melyekről tudós feljegyzések nem szólnak; ha szóltak is valaha, hozzánk már nem jutottak el. Mint annyi mindent, sorsunk ezt is elpusztította; eltűntette a matériát, de nem bírt a szellemmel, sokmilliók emlékezésével: agyba lenyomódott, láthatatlan rovásolással rögzítődött formákkal, képekkel, szülőről gyerekre örökített emlékanyaggal. Az örökítés nemzedéki stafétaváltásában öregeinkben jutott el hozzánk, ez adatközlőkben; egyszemélyben Anonymusok és csacska-énekmondók. Ének- s mesemondók. TündérkertCsallóköz Világszép Ilonái. Mesélnek színes szóval képtelen valóságról, lehetséges irrealitásról. Ahogy tette négy évvel ezelőtt sem Csallóközlánya, sem Világszépilonája, Babos Jánosné, fekete sorsa fekete füstjében kilencvennyolc évessé szikkasztott öregasszony, ki magába és szavaiba szikkasztotta múltját is — de nem csak a magáét. . . így s ezért törtetett ő e gondolatsor élére. így s ezért áll már minden gondolatsorom és cselekvésmozgatóm élén ez a közel 100 éves szálló