Farkas Ferenc: Somogy köszöntése - Somogyi Almanach 18. (Kaposvár, 1973)

Somogy köszöntése

Ez lehetővé tette, hogy már az úton elhatározott tervemet azonnal valóra váltsam: megkeresem az élő népdalt. Nem az idegent, az exotikumot; a mienket, az enyémet, a magyart. S nemcsak a népdal érdekelt, az is, hogy miként élnek azok, akik ezeket a dalokat költötték, megőrizték és éneklik. Akkortájt jött divatba a »falukutatás«, ám ez több volt divatnál, valamiféle felelősségérzet ébredezett bennünk, fiatal művészekben és írókban. Két évre ezután jelent meg a »Puszták népe« és a »Viharsarok«, négy évre rá a »Szántód Partjainál«. Arany Sándor barátom, maga is somogyi, segítségemre volt avval, hogy írt unokatestvérének, aki akkor Szabáson ta- nítóskodott, szerezzen szállást és egyengesse utamat.

Szerettem volna Lajtha Lászlótól, a Néprajzi Múzeumból fonográfot kérni — akkor ez volt az egyetlen módja az előadás rögzítésének —, sajnos éppen Párizsban volt, meg kellett elégednem a hallás utáni lejegyzéssel.

1934 márciusának közepén érkeztem a kutasi állomásra, házigazdám, Lőczi János szekérrel várt, onnan 5 kilométer a poros, rázós úton Szabás, ám a táj szépsége bőven kárpótolt a hosszú út fáradalmaiért.

Se villany, se vasútállomás: néprajzilag feltehetően »romlatlan« terület. Első benyomásom mégis az volt, hogy tévedtem: népszínműdallamok, magyar nóták és régi slágerek buggyantak ki a falusiakból. Aztán valahogyan mégis rájöttek arra, hogy én mit is keresek és egy hét alatt vagy 40 dallamot jegyeztem le, ezek között akadt régi, néhányra ráismertem a Bartók-könyvből, a többit, úgy gondoltam, bizonyára benne találom a ki nem adott gyűjtésekben; tehát sok tudományos értéke nem lesz kirándulásomnak. A magam részére azonban mégiscsak avval a felmérhetetlen haszonnal járt, hogy élő előadásban, az eredeti környezetben hallhattam a részben már ismert dallamokat. Ezt az élményt a legpontosabb lejegyzés sem pótolhatja: az ősi dallamokkal együtt megszólaló csodálatos magyar nyelv ellenpontja, a szó és dallam dialektikája, amely logikával nem mindig követhetően, hol kimondottam prozódia-ellenes, hol pedig mintapéldája a tökéletes magyar prozódiának, temperált hangrendszerünktől idegen hangok, az ékítések gazdagsága és sok más leírhatatlan jellegzetesség.

Eszembe jutott a spanyol énekes fiú: lám, ekkora kerülővel jutottam el a magam zenei anyanyelvéhez. Dehát, Eötvös József is felnőtt korában tanult meg magyarul — vigasztaltam magam. Azután a nem zenei élmények: egy emlékezetes Sándor-nap, cigánnyal, aki mintha egy más zenei bolygóról pottyant volna ide, annyira mást muzsikált, mint amit én kapartam ki végül is az énekeseimből. 90 személyes lakodalom, rengeteg, már akkor kiveszőben lévő érdekes régi szokással, köszöntőkkel, tánccal, tömérdek enni- és még több innivalóval. Én egy órakor hazajöttem, a mulatság napokig folytatódott. Aki nem ment vissza, szégyenszemre megláncolva, cigányzenével cipelték a falun keresztül. .. Azután: kirándulás Korpádra, Lábodra: újabb dallamok, majd ökrösszekéren, sűrű porfelhőben a csökölyi vásárra (Kodály már járt itt néhány éve, learatta a gyűj- tenivalót, de engem akkor már a személyes élmény érdekelt).

Két hét múltán felhoztam az anyagot a már hazaérkezett Lajtha Lászlónak, a Néprajzi Múzeumba avval a tervvel, hogy most már fonográfot is kérek és visszautazom. Nem adott. Átnézte gyűjteményemet, amely

5