Tóth Tibor: A szocializált mezőgazdasági nagyüzemek az igali járásban 1919 - Somogyi Almanach 13. (Kaposvár, 1970)
2. A munkaerő helyzete a szocializált gazdaságokban
olyan ellentmondások szorításába kerültek, amelyek a háborús gazdálkodás, a honvédő háború, az antant blokád és más ismert okok miatt egyelőre kilátástalannak látszottak. Nevezetesen arról volt szó, hogy az éveleji küzdelmek agitatív meggondolásai most hirtelen szembcsítődtek a reális helyzettel, és ez utóbbi vált az érdekeltek számára érezhetővé. Július folyamán pl. amikor a sóínség már szinte általánosan égetővé vált, a Megyei Központ bizalmas értesítése szerint a megye szocializált gazdaságaiban élő 16200 főre mindössze 80 q sót tudtak csak szerezni. 1 '" Az élelmezési nehézségek részleges megoldása érdekében lehetővé tették többször is a kényszervágott, de egészségre nem ártalmas hús helyi kiosztását, 180 de az iparcikkellátás helyzetén az ilyen intézkedések természetesen semmit sem enyhítettek. Az első só és gyufaosztásra pl. csak május végén került sor, és akkor is csak fejenként 10 dkg sót és családonként 1 doboz gyufát tudtak kiadni. 181 A cukorínség megoldására mindössze havi 20 dkg-os fejadagot tudtak biztosítani, de ennek egyrésze is melaszos volt. IÍJJ Az égető lábbelihiány részleges megoldására pedig mindössze annyit tudtak tenni, hogy 253 pár bakancsot július elején kiutaltak. 183 Az ilyen kiutalások természetesen nem pótolhatták és nem is pótoltál hiányokat. Az első időkben még lelkes hangulat egyre bizonytalanabbá vált. Azt természetesen ki kell emelnünk, hogy a sok nehézség, probléma ellenérc is nyílt megmozdulásra, amit a szervezkedő ellenforradalom felhasználhatott volna, nem került sor. A cselédség hangulatváltozása kisebb-nagyobb engedetlenségben, a munkavégzés lanyhulásában jelentkezett. A taszári gazdaság alkalmazottai pl. az áprilisban nekik átadott 10 tehén árának befizetését tagadták meg. 18 ' 1 A németsürüi és a tátomi gazdaságok munkásai a júliusi bérfizetésnél a készpénz felvételét megtagadták. Ehelyett ruhaneműt, lábbelit, sót kértek. A tátomiak magyarázóan mondták, hogy „legnagyobb részüknek ruhája nincs, kénytelenek ilyen eszközökhöz folyamodni." 180 A munkák végzése is gyakran hagyott kívánnivalót maga után. Júniusban Latincának kellett rendeletileg az állatokkal való szelídebb bánásmóddal foglalkozni, miután a gyakori durvaságok miatt feltűnő volt az elhullások, kényszervágások száma. 181 ' Július végére aztán egészen súlyos lett a helyzet. Szmodics Tibor kisgyaláni főintéző helyenként túlzó jelentésében így ír erről: „A gazdasági cselédek gyermekei napszámba nem járnak a gazdaságba, faluba mennek polgárakhoz aratni, hol kék pénzzel fizették őket. Más években a takarodást nagyrészt cselédasszonyokkal és lányokkal végeztük, most egyetlen napszámos a pusztából nincs, inkább otthon ül, de fehér pénzért napszámba nem jön. A cselédség is oly lanyhán dolgozik, hogy napi munkája alig ér valamit. Egyik nap a másik után múlik, s a dolog nem készül." 18 ' A szocializált üzemekben folyó munka gerincét alkotó éves alkalmazottak tehát egyre kiábrándultaidban nézték az eseményeket. A tavaszi nagy lelkesedés egyre jobban lecsökkent és a megkeseredés június második felétől már folyamatos munkák egyik fő akadályozójává vált. A fokozódó munkaerőhiány pótlását a korábbi gyakorlatnak megfelelően az üzemek meglehetősen nagyszámú időszaki, arató- és napszámos munkás alkalmazásával igyekeztek biztosítani. Hat, illetve a háromhónapos summásmunkára hagyományosan Mezőkövesd vidékéről toborozták a munkásokat, de summás munkások dolgoztak a járásban Egerből és a környező falvakból is. 188 Május 16-ig a megyében Mezőkövesd vidékéről 667 munkás érkezett. Ebből 112 fő a csurgói, 164 fő a nagyatádi,
