Latinca Sándor válogatott írásai - Somogyi Almanach 11. (Kaposvár, 1969)

Előszó

ELŐSZÓ A történelem az élet tanítómestere — hirdeti a latin szállóige. A magyar Tanácsköztársaság múltunk azon része, amely legszervesebben kapcsolódott a jelenhez. 1919-re emlékezni tehát nemcsak a haladó múlt átmentését, hanem a mindennapi jelen megbecsülését is jelenti. A Somogyi Almanach soron kővetkező kiadványa azt a feladatot vállalta magára, hogy megyénk 1919-es történetének egyik legkonstruk- tívebb alakját, a mártírhalált halt Latinca Sándort állítsa elénk a levél­tárak polcain átmentődött írásos dokumentumok alapján. Azt a Latincát szeretnénk az olvasóval megismertetni, aki 1919-ben szinte egyedülálló módon értette meg Somogy népét, a nincstelen, vagy majdnem nincstelen somogyi parasztot. Az Aradon születő, Balkánt és Nyugat-Európát egy­aránt megjáró és megismerő városi értelmiséginek kellett eljönnie So­mogyba, a nagybirtok, a dzsentrizmus, a félénk parasztság és az önmagá­ról alig-alig tudó cselédség hazájába, hogy — ha csak rövid időre is — megkísérelje segíteni a történelmi igazság kiszolgálását és kiszolgáltatását. Nagy feladat várt Somogybán Latincára. A föld utáni évszázados olthatatlan sóvárgást úgy kellett kielégítenie, hogy az megfeleljen az egyén szükségleteinek, és szolgálja a biztos jövendőt az egyén és a közösség számára egyaránt. A mi számunkra a szép jövőt álmodó Latinca jelképezi a somogyi parasztság 1919-ét. Ez inspirált bennün­ket, a Somogy megyei termelőszövetkezetek három területi szövetségét arra, hogy a Latinca Sándor válogatott írásait kiadvány formájában megjelentessük. A levelek íróján túl emléket szeretnénk állítani a leve­lek címzettjeinek is, akik olyan bizalommal és hittel fordultak Latincá- hoz, mint ő feléjük. A félévszázados ünnepi évfordulóra a hajdani termelőszövetkeze­tek történelmi örökösei és utódai, békében alkotó évtizedek alatt építtet­hették ki a maguk számára a nagyüzemi mezőgazdasági szövetkezetek útját. Ami — Móricz Zsigmond szavaival — »virágnyílás« volt a somogyi parasztok és cselédek számára, a Tanácsköztársaság idején, az ma már a felszabadult hazában »gyümölcs« és »termés«, megvalósult álom. Kaposvár, 1969. március 31. A kiadó

Next

/
Thumbnails
Contents