Tüskés Tibor: A déli part - Somogyi Almanach 10. (Kaposvár, 1968)

Szülőföldem, a Balaton

Télen rianás remegtette az ablakunkat. Néha egész lakodalmasmenetek vágtak neki a jégnek, s számoltuk a perceket, vajon átértek-e már? Volt kiét fakutyánk, rajtuk száguldoztunk a pánt mentén, hátunkat a szél taszította.

Egy siófoki bevásárlásnál éreztem először, hogy elvesztem. Anyám az állomáson a csomagoknál hagyott. Vigyázzak rájuk, amíg helyet keres. Amikor visszajött, csak a csomagok várták. Én pedig, aki anyámat mentem keresni, őt nem találtam.

És itt voltam először boldog. Kiálltam a forgalmi iroda ajtajába, és néztem, ahogy apám karjának mozdulatára, a zöld tárcsa jelére elindulnak a vonatok.

Egyszer beleszorult a cipőm az átjárónál a sínek közé. Már látszott a mozdony füstje Pest felől. A fülemben éreztem a kerekek csattogását, amikor kiszabadult a bokám.

Hat éves koromban városiba költöztünk. Bátyámat már korábban internátusba adták a szüleim. A diákévek csak rövid vakációkra engedtek a vízpartra. Ezek a nyarak sátrak alatt teltek; csillagok sütöttek át a ponyva nyílásán, de a csillagok is csak apró lyukaik voltak az ég nagy sátrán. Egyszer egy (isikolatiárs vallatniajdonos szülei nyitották ki a telek kapuját számunkra, másik nyáron egy ülést Ikiináló, szétágazó fenyő törzsén fölgyúlt szívvel olvastam azokat a leveleket, amelyeknek írója ma is itt él mellettem.

Az egyetemi évek idején Pest és Kanizsa között mindig a nagy tó partj'án vitt és hozott a vonat. Az utazás négy—öt órája is beleszámított a vizsgára készülés idejébe. Csak két oldal között, amíg az új j átfordította a 'lapöt, jutott idő kipillantani a vízre. A továibbszántó figyelem elnyomta a sóhajt: jó volna leszállná és megfürödni. Talán valaki ajtót nyitna. Talán megtalálnám még a nádasban a fönnaikadt papírsárkány csontvázát.

Néhány éve újból magához intett a Balaton. A fenyvesi parton, a hajdani marhalegelő helyén olcsóbban mért parcellákon áll egy kis ház. Távolabb zöldcsuhás fenyők hajladoznak, szeletfogó jegenyék zúgnak. Itt a fák még csak most nevelik az első termést. Dolgozni és pihenni járok alájuk.

Ismerem a tájat kerékpárról, a gyalogos szemszögéből, ültem baráti autóban és vasúti hajtányon, jártam Itt az esztendő minden szakában, űzött ide félelem és öröm, rám talált itt barát és egy tálba nyúlt velem, akiről tudtam, hogy elárul.

Az idő kitágul és a tér összezsugorodik itt.

A nap hosszabb, mint huszonnégy óra.

S a Balaton úgy összezsugorodik, hogy a tenyeremen elfér.

A vízhez kötöttem az életemet és a víz kiszolgáltatta magát.

Szülőföldem és tulajdonom a Balaton.

De a Balaton nem tűni a kisajátítást.

A Balaton mindazoké, akik ismerik és szeretik, akik hallgatják és értik a beszédét.

48