Illyés Gyula: Az éden elvesztése. Oratórium - Somogyi Almanach 8. (Kaposvár, 1967)
KRÓNIKA UTÓSZÓBAN 1966. augusztus 26-án Stander Imre somogyjádi általános iskolai igazgató és Tokaji Lajos, a falu művelődési otthonának igazgatója »különös és merész kéréssel« kopogtatott levélben Illyés Gyula tihanyi ajtaján. A fiatal pedagógusok a község irodalmi színpada részére új irodalmi mű alkotására kérték ifel a költőt. Mégpedig nem is akármilyen műre, hanem kifejezetten az atomról szólóra, amely az emberiséget gyötrő és kínzó kérdésekre adna feleletet, nemcsak a jádiaknak, hanem mindnyájunknak, hogy — mint mondották — »érezze az ember a saját erejét, felelősségét jelenéért, jövőjéért, a Földért«. A jádiak novemberre kérték a kéziratot a költőtől, hogy azt illő előkészületek után a téli hónapokban bemutathassák. Az őszinte tisztelet hangján megírt felkérő levél így zárta sorait: »Ha valaki igazán tud rajtunk segíteni, az csak Maga lehet«. A nehéz szívvel elküldött, de mégis reménykedő levélre szeptember 9-én érkezett meg a várva-várt levél Tihanyból: »Hosszú lenne elmondanom, miért éreztem kitüntetésnek a fölszó- lítást, hogy a somogyjádi irodalmi színpad számára — ahogy szíves levelükből kiveszem — afféle költői oratóriumot készítsek, s hogy miért fogtam bele rögtön a munkába; előző terveim eszme- s verstöredékeim alapján. Nagyjából már meg is csináltam. Láthatóan hosszabb lesz és tán más hangulatú is, mint a Maguk terve. De eleve készségesen fogadom az esetleges rövidítést és változtatást a közös feladat sikere végett.« Szeptember 8-án már postára került »Az éden elvesztése« című oratórium, és az irodalomtörténet számára is feljegyzendő kísérő levél: »Én olyan ambícióval és igénnyel írtam, mintha a világ legműveltebb s leg»értőbb« közönsége elé kerülne. Az úgynevezett »egyszerű;« emberek iránt én csak így viselkedhettem. De az előadás és az előadhatóság: más. Ez a Maguk megítélése alá esik: azt pedig a helyi helyzet szabja meg. Semmiképp sem bántódom meg, ha semmit sem tudnak kezdeni ezekkel a lapokkal.« Még ugyanezen levélben a szerző — illő szerénységgel — az alábbi dramaturgiai utasításokat fogta csokorba: »Ha tanácsot adhatok az előadásra, az ennyi: a prózai részek olyasféle betétek, mint a görög drámákban a kórusok; vagy a modernekben a narrátorok; ezeket is föl lehet osztani több hang között, ha lehúzzák a menetet, ezek igazán kurtíthatok; a versekben ütött — az elején — ceruzával megjelöltem, hogy a hangárnyalat 21