Király István: Fejezetek a somogy megyei szarvasmarha-tenyésztés történetéből 1848-1945 - Somogyi Almanach 7. (Kaposvár, 1962)
A szarvasmarha-tenyésztés és a parasztság felbomlása
volt, hanem a magas földárakban rögzített földjáradék tőkésítése. A parcellázásokból származó bevételt aztán a földbirtokosok vagy befektették, vagy fényűző módon elfecsérelték. 2. Az 5—20 kh-as gazdaságok földterülete akkora, — leszámítva a kategória alsó rétegét — hogy egy parasztcsalád munkaerejét leköti és lehetővé teszi az önellátó parasztgazdaság huzamosabb fennmaradását. A tőkés termelés azonban ezeket a kereteket is felbontja. A kezükben lévő szarvasmarha-állomány 40 év alatt 5158-al nőtt. A gazdaságok számának növekedése 2907 volt. Ez mutatja, hogy itt jóval kisebb a gazdaságok marhaállományának és a gazdaságok számának a változása, mint a szegényparaszti kategóriáknál. Ez a típus görcsösen őrizte a régi kereteket és formákat. IIa azonban megnézzük az egy gazdaságra eső szarvasmarha-létszámot, amely 1895-ben 2,48 db volt, 1935-ben pedig már csak 1.88 db volt, akkor világossá válik ezen gazdaságtípus pusztulása. Míg 1895-ben az 5—20 kh. közötti gazdaságok az összes parasztgazdaságok 42,6 százalékát tették ki, ez a részesedés 1935-re lecsökkent 32,1 százalókra. Ebben a kategóriában elhelyezkedő gazdaságok a 30-as évekre nem alkotják már a parasztság gerincét. Mindez arra mutat, hogy ezeknek a rétegeknek a vagyoni ereje csökkent. Az összes parasztgazdaság számához viszonyított súlyuk csökkenése ugyancsak a gazdasági életben betöltött szerepük csökkenését jelenti. 3. A 20—100 kh-ig terjedő kategória gazdaságainak jellegére már a fejezet elején utaltam. Ezekben a gazdaságokban fő jelenség az állandó cseléd alkalmazása. A kategória alsó rétegeiben azonban még a parasztcsalád a saját munkaerejével művelte meg a földjét. Az időszakosan alkalmazott bérmunkásra azonban — különösen a nagy mezőgazdasági munkák idején — még az alsóbb rétegeknél is szükség volt. A 20—100 kh-as kategória fejlődésének értékelése előtt szükségesnek mutatkozik, hogy foglalkozzunk azzal a kérdéssel: hol húzható meg a parasztgazdaságok felső határa? Az a kétség merült fel, hogy a 100—200 kh-as kategóriában nem húzódik-e meg jelentős számú gazdag parasztgazdaság? A kérdés eldöntéséhez jó segítséget ad az 1935-ös mezőgazdasági statisztika mellé készített gazdacímtár. (Magyarország földbirtokosai és földbérlői. Gazdacímtár. Bp. 1937.) A 100—200 kh-as gazdaságok közül 242 olyan gazdaságot találtunk, amely beletartozik ebbe a kategóriába. 117 gazdaság legeltetési társulati, erdőközbirtokossági, úrbéres közbirtokossági és községi tulajdon volt. A községi tulajdonjogú birtokok száma 36 volt. Itt meg kell jegyezni, hogy a községi tulajdonban lévő birtokok esetében ezek nem önállóan kezelt birtokok voltak, hanem a határba vezető utak területét mérték fel. Ez kiderül abból, hogy a terület túlnyomó többsége földadó alá nem eső terület volt. Másrészt a szerző, néhány község kataszterét tanulmányozva, látta, hogy a községi tulajdonban lévő területek nagyrészt az utak területe. Az így feltüntetett gazdaságok, bár tulajdonjogi szempontból egy egységet képeztek, nem tekinthetők mezőgazdasági üzemegységnek. A legeltetési társulati, erdőközbirtokossági, volt iirbéres, stb. közös tulajdon, amely a faluközösség maradványait őrizte, szintén nem tekinthető azonos rangú mezőgazdasági üzemnek, mint a magántulajdonban lévő azonos nagyságú gazdaságok. Ugyanis ezek a közbirtokosságok a művelt területből egyoldalúan birtokoltak legelőt, erdőt, A birtokoknak egyoldalú rendeltetése volt. Sőt
