Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Ahol gyermek voltam: Somogy

AHOL GYERMEK VOLTAM: SOMOGY Gyermekéveimet nem köthetem egyetlen helyhez. És így van ez jól és így szép ez igazán, mert hogyha ébresztéséhez kezdek, az emlékek felhői között egy egész tájat látok csillámlani. Szülőföldemet, melynek keretén belül egy külön világot vallhatok magaménak. Délről, honnan leghamarabb éri a langyos adriai szél, az Alpok jegéből napfényre siető Dráva határolja. Északról meg tavunk melegfényű tükre és vadvízes berkeinek síkja. Szélein még annyira sem libbennek fel a dombok, mint az andocsi vörös barátok kegytemplomának tornya, de a bennszülött már így szól: itt kezdődik Baranya, amott meg Zala, a Völgység égbenyúló lapályán túl Tolna kéklik. Alig száz esztendeje itt még egyetlen dombon-völgyön sustorgó rengeteg borított mindent. A nép szerint magában ebben a rengetegben volt Somogy. Ennek ölén kisföldű irtvány-falvak lapultak a patakos völgyekben. A lomb közt a nyájakkal tanyázó külön társadalmú pásztorság népe élte világát, belőle sarjadó vagy hczzá visszatérő betyárok seregével. Védő és mindent gátló őserdő volt ez, melynek közlekedésre alkalmas első útjait, mint az írásos emlékek bizonyítják, egy, a vármegye tömlöcéből szabadított öreg betyár mutogatta végig a német mérnököknek. De ki ismerhette volna jobban ezt a rengeteget, mint a katonának eladott, de a regementjéből megszökött somogyi betyár, ki visszatérve inkább választotta újra a nyájat, vagy a betyáros bujkálást, mint a császár mundérját. Ma már a dombokon a szőlő és a mandula kergeti egyre magasabbra a tölgyet. A Balaton és a Dráva berkeiből a búza űzi el a susogó sást. A hosszú, szép völgyekben, amint a diófás borházból kitekintesz, a malmos patak berke már olyan egyenes, mint egy mérnöki tus vonás. Hajdan, ahány volt Somogyban a völgy, annyi volt a rakoncátlan patak is. Ilyen, itt-ott már hegyvidékbe sötétülő déli egű kék vidék az én szülőföldem. Ennek a tájnak az északkeleti részén születtem. Külső-Somogynak jelzik a térképkészítők, de honnan veszik, nem tudom, mert népünk ajkán sohasem hallottam ezt? Közel a tolnai határ. A dombok szinte már hegyek és ott, ahol a legmagasabbak, az Öreghegy, a Csibehegy és a Kilátó-puszta szárnya alatt egy széles völgyben füstölög Tab, az én községem. Itt apai nagyapámnál, az öreg házban születtem. A kémény parázsfogójáról, ha képzeletben egy 10 kilométer sugarú kört rajzolnék, akkor a gyermekévek játszókertjét kanyarítanám ki szülőföldem tájáról. Itt tettem a földre lábam és itt ágaskodtam a gyümölcs után, amely az ég felől hajolt reám. Az öreg ház aránylag kicsiny volt, de nagy szabadság lengte körül, s az élet értelmének és formáinak titkát eggyé ölelte vastag falai között, udvarán és kertjein. Érthető is, hogy jobban szívemhez nőtt,