Balázs Árpád: Egy új somogyi falu, Rácegres története 1945-1960 - Somogyi Almanach 5. (Kaposvár, 1960)

A somogyi nép tágulhalott innen óceánon túlra, s rossebet mondhatott idegenre, jött-mentre, úrra. Aztán bezárkózott magába. Az otthonába. A cselédvilágba. De a szél, a keleti szél, a' régi világot elfújta. Aki pedig most a népe ellen megy, az a nép szemét szúrja! A nép meg nem egyéb a szabadságnál. Erről beszélnek. Ami szép, ami jó, az ott melegszik a keblük mélyén. De ott mardossa a lelküket a számítás, az egyedülélés puhasága, kényelme is. Ezt is igénylik a rácegresiek. Az uraságtól, a hóhérok pallosától szabadult elítéltek erejével nyújtóznak ők a szűkreszabott élők világában. Néha elindulnak, balra mennek, jobbra mennek, mindig a szomszédba ütköznek. Rácegres szomszédja Zimány, Somodor, Magyaratád. A szomszédé mind a határ, amerre a szem ellát. Ott is emberek élnek. Azok, de azok más urat. grófot, herceget szolgáltak. Azoknak nagyobb határ jutott az ősi jussból az osztozkodáskor. Negyvenötben, a földosztáskor. Annyira, hogy a szélső rácegresi háztól ötven lépésre már somodori földeket tapos a vándor. Megest arrébb Magyaratád kisgazdái állítottak tilalomfát. Itt is, ott is határ. Mindenfelé határ gátolja a rácegresiek szabad mozgását. Hát aztán? A ló elviszi az embert a somodori, magyaratádi határba is! Ez igaz. Hívja is a föld a rácegresieket, hogy míveljék meg a tartalékföldeket. Ki is művelné meg a tartalékföldeket, ha nem a rácegresiek? Tartalékföldek? Azért is ijesztő a határok, a földek pusztulása, mert tartalékföld van itt is, öreglakon is, de Tiszafüreden is! Mit jelentenek a tartalékföldek? Mérhetetlen pusztulást földben, értékben, azon túl emberben is. Mert a tartalékföldeket majdúgy osztják, mint a földközösségben, vagy a földközöségből kifelé lépő világban, a török idők elmúltakor. Somogyban is. Szolnok megyében is nyílhúzással kerültek azidőben egy-egy esztendei használatba akkor a mindenki által elhagyott földek. Minden esztendőben újból és újból nyílhúzással osztották ki a földeket, hogy a másiknak jobb, neki pedig rosszabb föld jutott. Ez a nyílhúzásos gazdálkodás azért volt hátrányos, mert a parasztság nem nagyon trágyázta a neki jutott földet, hiszen a következő esztendőben a föld úgyis másé lesz. Az új nyílhúzáskor ugyanis rendszerint más kapta a földet, nem pedig az, aki az előbbi esztendőben használta. Az ilyen gazdálkodás mindenképpen talajpusztítással jár, mert a föld időleges gazdája a földet nem. trágyázza, azt kellő gonddal nem műveli. Ehhez hasonló folyamatnak votunk tanúi országszerte, a tartalékföldek hasznosításakor. Hoztak ugyan egy olyan határozatot, melynek értelmében utóbb már 5—5 esztendőre adták bérbe a tartalékföldeket. De a tartalékföldek talajerő fenntartásán ezzel nem változtattak. A tartalékföldek bérlői sem kezelték, nem művelték úgy a földeket még ezek után sem, ahogy az a jó gazdához illik. Az öt esztendős bérlet utolsó két esztendejében alig-alig kaptak trágyát ezek a tartalékföldek. A rácegresiek trágyázták a tartalékföldet is. Dehát ez sziget volt a tengerben, és a tartalékföldek kérdését, úgylátszik, nem lehet különállóan és egyszer s mindenkorra haszonbérletek formájában megoldani.