Balázs Árpád: Egy új somogyi falu, Rácegres története 1945-1960 - Somogyi Almanach 5. (Kaposvár, 1960)

A fészekrakók Nem minden fiatal hagyja el a falut. Aki otthon marad, az iparkodik otthon a családi fészket rakni. Hiltéknél az öreg Hilt nevén van a föld, de már kiházasította három fiát és három lányát. Kürtös, Füred, Várda községekbe kerültek a lányok. Idősebb Kaponya Mihálynak hét élő gyermeke van, vele él Mihály fia, de az unokája, Misi már közölte, hogy gépész mesterségre adja a fejét. Az István fia állami gazdaságban brigádvezető, a György fia mozdonyvezető, Rozika és Ilonka fogházőrökhöz mentek feleségül. Maris és Zsuzsa idegen községben középparasztokhoz kerültek. Szitáéknál a hét gyermekből a fiúk iparba mentek dolgozni. Bödő Károlynak négy leánya várja a kérőket, illetve ötvennyolcban az egyik lány már férjhez ment. Rácegresen méltó módon engedik útjukra a fészekrakó leányokat. Bödő Károly már a második lányának is megvette a stafirungot, mely szobabútorból és ágyneműből áll. Bödő Károly eladott egy tinót, abból vásárolta a stafirungot. A szomszédban Gulyás Anna is menyasszony. Neki is megvan már a stafirungja, a divatos szobabútor. Most asztalterítőt és férfikabátot köt. Az asztalterítő majd a lakását díszíti, a férfikabát a vőfényt illeti. Az a szokás ugyanis, hogy a menyasszony ajándékkal lepi meg az első vőfényt a szíves szolgálatáért. Azért, mert a vőfény hívogatni jár. Gulyás Anna irul-pirul, amikor az »áldomásra« terelődik a szó. Az áldomás régi szokás Somogyban. Három héttel az esküvő előtt tartják a lányosháznál. Az áldomáskor gyűrűt váltanak a fiatalok, de nem a gyűrűváltás, hanem az egyesség áll az áldomásnapi mulatozás központjában. A vőlegény szülei rendszerint egy ünneplős ruhát vesznek a menyasszonynak áldomás napjára. Ezenkívül a két násznagy amolyan szabályszerű leányvásárlásba gabalyodik. Ez alatt azt kell érteni, hogy a vőlegény násznagya alkuszik a menyasszonyra. Addig nem is kapnak a vendégek vacsorát, a férfiak bort, amíg meg nem kötötték az alkut, a lányvásárt. Mostanában négy-ötszáz forintot szoktak adni a menyasszonyért. Ez a pénz az áldomásnapi költségeket fedezi. Az egyesség végén a násznagyok bekiáltanak a szobába, az áldomásra egybegyűlt násznépek felé: — Megvan az alku, gyühet a vacsora! Ez a leányvásár, a vétellel kötött házasság már a honfoglalók idejében is divatos volt a magyaroknál. Gardizi perzsa író írja: »A lány kérésre nézve a következő szokásuk van: Ha a házasulandó férfi valamely nőt el akar venni, megfizeti a kalimot, amely az ő gazdagságához képest több vagy kevesebb számú lóból áll. Mialatt a kálim felett egyezkednek, a lány atyja a vőlegény anyját a saját házába vezeti, és mindent összeszed, amije neki menyét-, hód-, evet-, nyest-, rókaprémekből van. Kiválogat tíz prémet, s ezeket egyenletes helyen összegöngyölgeti, és a vőlegény atyjának lovához köti, az illetőt hazaereszti. Az (ti. a vőlegény) elküldi a menyasszonyért megállapított, lovakból, pénzből és árukból álló kalimot, erre azt a nőt az ő házába hczzak.« A perzsa író a honfoglaláskorabeli magyarság életéről írt. Ebből kitűnik, hogyan történt a magyar