Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)

Vikárt követi Bartók és Kodály

A milleneumi kiállítás, Fehér László dallama és a párizsi világ- kiállítás térképe vezette el Kodály Zoltánt az egyetemi padokból a parasztdalok világába: »Mikor disszertáció témán kezdtem gondolkodni — nyilatkozott a Vikár -centenáriumi rádióműsorban —, s a magyar népdalok minden megjelent gyűjteményét már átnéztem, eszembe jutott az a tábla és felkerestem Vikár Bélát 1903 őszén. Nem kellett messze mennem, mert a Csillag utcai Eötvös Kollégiummal szemközt lakott, ott volt a Néprajzi Múzeum is a hengerekkel. Mikor jelentkeztem nála, mint kezdő diák, kinek a munkájához szükséges megismerni az ő gyűjteményét, kissé bizalmatlanul fogadott, azt hitte új elméletet akarok gyártani a magyar zenéről, ami akkoriban divatos volt. Megnyugtattam, nem elmélettel foglalkozom, zeneszerzőnek készülök, ehhez is, de más tudományos céllal iis tüzetesen meg akarom ismerni a népdal élő formáját, mert amit kiadványokban találtam, nem «elégít ki, s magam is gyűjteni szándékozom. Lassan fölengedett, eljött velem a múzeum kis udvari szobájába, ott voltak felrak- tározva a hengerei, s egy rossz kis zongora, alig hogy elfért. Kérdem, minek a zongora? »Hát Kereszty Istvánnak kell, ő dolgozik itt a hengerek lejegyzésén.« Megmutatta a fonográf kezelését, majd magamra hagyott. Abban a kis sötét udvari szobában sok boldog órát töltöttem, felváltva játszottam fonográfon a népdalokat, zongorán a hatásuk alatt készülő szerzeményeimet.«

»Első gyűjtésemből 15 dal 1905-ben jelent meg az Ethnographiá- ban. Erre lett figyelmes Bartók, ekkor kezdett érdeklődni a gyűjtés módja iránt. Ekkor ismertettem meg Vikárral. Vikár tehát tévedett, amikor azt írta hogy Bartókot előbb is ismerte.«

Vikár Béla aranyoshumorú cikkben írta meg Kodállyal és Bartókkal való találkozását Erdélyi út a fonográffal... című emlékezésében. Abban írja, hogy »odakölcsönöztem neki a fonográfot, Petőfi szellemében: Mit én nem egészen dicstelenül kezdék.

Folytasd Te, barátom, teljes dicsőséggel!«

A két ifjú zenetitán akkor 22—23 éves volt, Vikár pedig 45. Nem volt féltékeny a fiatalokra.

1905 után 5—6 évig Bartókkal és Kodállyal — megosztva a megyéket — fonográféit. Ezidőben már megtehették, mert több gépe volt a múzeumnak. Néhány megyét egymaga vállalt Vikár, így Erdélyben Brassó és Hunyad megyében csak ő járt egyedül, Kolozs, Maros- Torda és Udvarhely megyében pedig túlnyomórészben ő gyűjtött. Udvarhely megyében egymagában 35 községben járt, jórészben gyalog, hiszen a székely körvasúton kívül semmiféle vonat nem közlekedett Erdélyben. Az övé maradt Vas megyével és természetesen a szülőmegyével, So- moggyal szinte az egész Dunántúl.

56