Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)
szeges Hencza Csicsára (Pistára)« Somogybán nagyon elterjedt. »Különös, hogy az iszákosság itt némileg ki van gúnyolva, holott rendesen a somogyi népköltés a borivó embernek fogja pártját. Ez vagy arra enged következtetni, hogy a költemény eredetileg hosszabb volt és talán a hiányzó részekben volt kifejezve a somogyi felfogás a borivó ember irányában, vagy pedig hogy az egész nem Somogybán termett.« A dal ma is nagyon kedvelt Somogybán. Vikár maga is színes szavakkal emlékezett vissza első nagyobb magyarországi gyűjtésére »Somogyi tanulmányutam« címen. »Az 1890. szeptember és október hónapokban öt hetet töltöttem Somogy megyének azon a tájékán, mely Kaposvártól északnyugatra és délnyugatra esik: 12 falut látogattam meg« — mondja beszámolójában a Néprajzi Társaságban — és ugyanerre céloz Somogy megye Népköltése bevezetőjében is. Előbbi kisebb somogyi útjairól semmiféle adat nem áll rendelkezésünkre. Az öthetes gyűjtőútban benne volt Hetes, a szülőfalu, Magyarlad, ahol édesanyja született. Gyűjtési területe egybeesett a Viká- rok fészkeivel. »A gyűjtés módjára nézve legcélszerűbbnek találtam mindenütt legelőször a tanítóhoz fordulni s az ő segítségével tudakozódni a gyerekektől, — még pedig nemcsak a tanulóktól, hanem az ismétlőiskolásoktól is, — hogy kik az illető falunak legjobb mesélői, s dalosai. Mikor aztán így a mesélőt vagy nótázót felfedeztem, s leírtam mindent, amit tudott, akkor tőle kérdezősködtem tovább ugyanazon helység vagy vidék dal- és mesetudói felől. Megesik bizony, hogy a mesemondónak állított egyén eltagadja ebbeli tudományát (egy helyen csaknem kiseprűzött egy öreg asszony, mikor eléje tártam, hogy mit akarok), de olyan mesélő, aki ekként húzódozik vagy hazudozik, nem is igazi mesélő. A javakorabeli mesemondók nem sokáig kéretik magukat, sőt akad köztük olyan is, aki önként megjelen, mihelyt hírét veszi, hogy mesélőt keresnek. Mindenkinél ió volt megkérdezni, hogy ki volt a mestere a mesemondásban. Ily módon könnyen nyomára jutunk a tipikus mesemondónak, és attól többnyire megkapjuk az egész anyagot, mely a faluban és a környéken az 5 tanítványai között forog. Az ilyen tipikus mesemondók rendesen az apjuktól, vagy valami rokonuktól tanulták el a meséiket és köztük általában többet tudnak az öregek, mint a fiatalabbak. Nem így vagyunk azonban a dalokkal és a többi verses alakú népköltési hagyományokkal, ezeket a fiatalok rendszerint jobban tudják, mint akár még életben lévő, de hajlottabb korú mestereik, mert ők még benne vannak a darabok zenei adásának gyakorlatában, ez pedig az öregekre nézve már nehézséggel jár s e mellett náluk az emlékezet gyöngülése is figyelembe veendő. ... Legjobb mesélőm akadt egy írni-olvasni nem tudó hetesi öreg béres, Sütő József személyében, akit az urasági tiszttartó, Pete Lajos úr, elismerést érdemlő készséggel két napra teljesen fölmentett a munkától, meghagyva neki, hogy rendelkezésemre álljon. (Az ilyen tá26