Kanyar József: Somogyi parasztság, somogyi nagybirtok 1901-1910 - Somogyi Almanach 2. (Kaposvár, 1957)

III. Kivándorlás Somogyból (1901-1910)

hatósági bizottsági évnegyedes közgyűlés alispáni jelentése foglalkozott a kivándorlás megdöbbentő méreteivel. 1905. február 6-i évnegyedes közgyűlés, bár tisztán látta a kivándorlás okozta katasztrófát, elvileg mégis azon az állásponton volt, hogy miután a szabad költözködésnek törvényszabta lehetőségei fennállnak, semmiféle korlátokat nem állíthat a kivándorlás elé. »Ha ilyen korlátok nincsenek — írja szó szerint az alispáni jelentés —, akkor minden állampolgár szabadon mehet külföldre, azért nem is gördítek akadályt a kivándorlás elé. ami mind nagyobb mérvet ölt, mely körülmény kitűnik abból, hogy a múlt év november 1-től a mai napig külföldi útlevélért jelentkező 461 egyén közül eddig elutasítva lett 21.«

Az 1906. november 5-i évnegyedes közgyűlés félreérthetetlenül lerögzítette a következőket: »A kivándorlást megakadályozni nem lehet, mert tény az, hogy a drágaság következtében az itteni megélhetési viszonyok nagyon nehezek és az is tény, hogy a kivándoroltak közül nagyon sokan tetemes összegű pénzt küldenek haza.« (Alispáni jelentés.)

Sokszor támadja a megye a belügyminisztériumnak a kivándorlással szemben elfoglalt liberális álláspontját. Ugyanezen közgyűlésen az alispáni jelentés rámutat arra, hogy a belügyminisztérium »könnyíteni iparkodik« a kivándorlók helyzetén, s »így aztán félő, hogy néhány év múlva a mező- gazdasági munkáskézben hiány fog mutatkozni, ha csak külföldi munkaerők beszerzéséről gondoskodás nem történik.«

Az 1907. február 4-i évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének alispáni jelentése is lényegében a fentieket ismétli. »A kivándorlás — idézünk szó szerint az alispáni jelentésből — mint -már előző évnegyedes jelentésemben is jeleztem, mind nagyobb mérveket ölt. Utóbbi időben már mintegy seregestől tódulnak polgártársaink Amerika földjére, ahová a magas napszámbér csábítja őket. Részemről elkövetek mindent, hogy a kivándorlást, amennyire csak lehet, korlátozzam, azonban minden fáradozásomat, úgy a külföldi kivándorlási ügynökök ki nem nyomozható, de sejthető titkos üzérkedése, mely különösen Wienből irányul, mint az Amerikába már kivándoroltak hivogatása, akikre a lakosság jobban hallgat, mint a hatóságok j óakaratú figyelmeztetésére, miután könnyű munka és napszámbér keresettel kecsegtetik őket — sikertelenné teszik. Ha ez még pár évig így tart, úgy munkásunk nem lesz, a sorozó bizottság működése is feleslegessé válik, mert aki csak nem nyomorék, az mind Amerikába vándorol ki, ha nem kap útlevelet, megszökik anélkül.«

A kivándorlási láz orvoslásának módját abban látja az alispán, hogy a határrendőrség létszámát haladéktalanul fel kell emelni és arra kell őket nyomatékosan utasítani, hogy jobban figyeljék az országhatárokon nem tömegével, hanem megtévesztésül egyesével, vagy párosával távozó kivándorlókat.

A vármegye vezetősége hézagosnak tartotta a kivándorlásról szóló 1903. évi IV. t. c. rendelkezéseit és sürgette annak kibővítését és módosítását. Az említett törvénycikk hiányosságainak igazolására két példát említ az alispán jelentésében. 1. A vármegye Varga József csömendi lakos