Marián Miklós: A Baláta gerinces állatvilága - Somogyi Almanach 1. (Kaposvár, 1957)

A fajok rendszeres átnézete

Gyakran bukkantam rá bőgési időben verekedő bikák küzdőporondjára a láp szárazabb pontjain. Az ilyen helyeken a növényzetet a puszta homokig, jókora területen valósággal felszántják.

Szeptember 15-től kb. október 10-ig valósággal harsog a láp a bőgő bikáktól. Mintha csak az ősláp küldené messzehangzó hangjait. Ritka látvány az is, amikor két bőgő bika (mint 1956. X. 23-án estefelé) a vízben bőgve, csobogva, a nádat, sást tiporva törtet egymás felé.

Általában az egész védett területet behálózzák állandó csapásaik. A területet járva, mindennap biztosra vehető a szarvassal való találkozás.

Capreolus capreolus L. — Öz.

A védett terület úgyszólván minden élőhelyén sok példány él. A láp gyakori és jellemző fajának mondható. Csapásaik még a szarvasénál is gyakoribbak.. A terület egyik-másik része egy-egy sutának (es gidáinak) eveken keresztül állandó tanyája, ahol az állatot a nap minden részében fellelhetjük. A lápot járva elugró, vagy riasztó őzzel gyakran találkozhatunk. A Lukas-magaslesről az előtte elterülő láprétet figyelve, az év minden szakában és úgyszólván mindennap láthatunk egyes állatokat, vágy- kisebb (hatos létszámig terjedő) csoportokat.

Amit az előbbiekben a „lápi szarvas“-ra vonatkozólag mondtam, ugyanaz vonatkozik a „lápi őz“-re is.

* * *

A Baláta-tó természetvédelmi területen 12 családba tartozó 24 emlős fajt figyeltem meg, vagy gyűjtöttem. A hazai emlős fajoknak tehát mintegy negyede van itt képviselve.

Nem vettem be a fajok jegyzékébe a házi egeret (Mus musculus L.), amelyből ugyan találtam egy döglött példányt 1956-ban a védett terület déli határán, az iparvasút mentén. Feltételezem azonban, hogy ez a vad számára hordot takarmánnyal kerülhetett oda.

Itt említem meg, hogy a Baláta körzetében közel négy évtizede szolgálatot teljesítő öreg hivatásos vadászok megfigyelték a Balátán, vagy közvetlen környékén a következő fajokat: vidra (Lutra lutra L.), nyest (Martes föina L.), vadmacska (Felis silvestris Sc hr eb.), dámvad (Dama dama L.).

A legnagyobb számban előforduló, tehát leggyakoribb fajok a rágcsálók közül adódnak: erdei pocok (Evotomys glareolus), sárganyakú erdei egér (Apodemus jlavicollis) és pirók egér (Apodemus agrarius). Számuk oly nagy, hogy a lápon táborozva semmi sincs előttük biztonságban. Az 1956. év nem is volt túlságosan száraz. Mégis nyáron a tölgyesben az egerek és pockok hada lepte el táboromat. Nappal is állandóan jártak és élelemtől a tábori felszerelésig mindent megrágtak, éjjel pedig arcomon is futkostak.

A Baláta faunájára jellemző — bár kisebb számban élő — fajok az emlősök törpéi és óriásai közül kerülnek ki: erdei cickány (Sorex araneus), gimszarvas (Cervus elaphus hippelaphus), őz (Capreolus capreolus).

42

I