Marián Miklós: A Baláta gerinces állatvilága - Somogyi Almanach 1. (Kaposvár, 1957)

A fajok rendszeres átnézete

Előfordul a vízi sikló csíkos hátú váltzata, a Natrix natrix L. var. persa Pali. is. A háton húzódó két csík fehér, vagy barnás-fehér színű.

A vízi sikló nagy számban él a láp úgyszólván minden biotopjában.

A nyílt vizet is járja. (1956 májusában egy nagy nyílt víz közepén álló növényszigeten épült danka sirály fészekben jókora vízi siklót láttam pihenni. Láthatólag a legkevésbé sem zavarta a mindig igen zajos sirály-telep lármája. Idáig a legközelebbi szárazföldtől jó 200 métert kellett vízen úszva megtennie.) Uralkodó kígyófaja a természetvédelmi területnek. A nedves környezet és a bő kétéltű táplálék optimális életfeltételeket nyújt számára. (Falánkságára jellemző egy fogságban tartott hatalmas példány viselkedése: ha már annyira jóllakott, hogy többet enni nem tudott, akkor a körülötte ugrándozó békák közül egyet a fejével a földhöz nyomott és hosszabb ideig így tartotta, mintegy biztosítani akarván azt magának.)

Téli álmából korán ébred. Március végén már találkoztam vele és még szép októbervégi időben is láttam.

Frissen levedlett vizi sikló bőröket májustól októberig találtam. A kifejlett állat évente általában ötször vedlik.

Párosodását évenként június hónapban figyeltem meg. 1956. június 29-én nászidejük csúcspontján lehettek. E napon dél tájban, nagy melegben (a levegő hőmérséklete árnyékban 26° C), a láp délkeleti sarkán fekvő bokros, ligetes területen igen nagyszámú vízi sikló tartózkodott. Minden öt-hat lépésnél rájuk bukkantam. A kígyók 5—7 tagból álló gomo- lyagokat alkottak. Egy-egy nagyobb testű nőstényt rendszerint négy-öt kisebb termetű hím ostromolt. Az állatok teste teljesen összefonódott, csak az idegesen mozgó fejek és nyakak emelkedtek ki az eleven „Gorgo- főből“. Egy-egy ilyen csoportot megriasztva, a kígyók összetapadva kúsztak tova. hosszú és vastag köteget alkotva. (Valószínűleg az ilyen együttkúszó kígyócsoportot nézi a nép egy állatnak, amikor karvastagságú kígyók előfordulásáról beszél.)

Arra nézve, hogy e lassúbb anyagcseréjű állatokban is milyen erővel nyomja el a szaporodási ösztön az egyéb ösztönöket, jellemző az 1956. VT. 6-án végzett megfigyelésem: Egy párosodó gomolyagból közeledésemre elmenekült egy vízi sikló. Kis idő múlva, amikor a kígyófogó botommal leszorított, vergődő kígyótestek az avaron nagyobb zajt csaptak, visszatért a csoporthoz. Közvetlenül a lábam mellett fogtam el.

A párosodásra összegyülekezett vízi siklókat megfigyelve, határozottan itt is megállapítható volt, hogy a persa változat nem különül el, hanem a törzsalakkal párosodik.

A tojások lerakására kitűnően ki tudják választani az alkalmas, déli kitettségű, száraz helyeket. A Balátán általában három típusú tojásrakó helyet lehet megkülönböztetni: 1. Kidőlt, korhadó fák tönkje, ahol a lehullott korhadék fűrészp ’rszerűen összegyűlt. A tölgyes egyik ilyen rönkje mellett 129, már felnyílt vízi sikló tojást találtam, 1954. VIII. 24- én. 2. Öreg fák gyökérzete közötti tágas lyukak. 1955. VII. 11-én egy ilyen