Marián Miklós: A Baláta gerinces állatvilága - Somogyi Almanach 1. (Kaposvár, 1957)

A fajok rendszeres átnézete

1955. májusában a kecskebéka különös hangadását figyeltem meg.

Szélcsendes, verőfényes napokon többször hallottam olykor-olykor megszólaló nyikkanó hangot. Megállapítottam, hogy ezt a vízfelület úszó növényein ülő kecskebékák közül azok hallatják, amelyek a felettük elrepülő szitakötő, vagy más nagyobb repülő rovar után magukat a levegőbe feldobják. Az aljzattól elrugaszkodás és a nyelvkicsapódás pillanatában sajátságos „nyikk“ hangot adnak.

Kíváncsiságára és ragadozó ösztönére jellemző a következő eset:

1956. júniusában a láp egyik nyíltvizében, a parthoz mintegy 6—8 méterre a víz színén sütkérező két öreg kecskebékát a vízbe eléjük dobált ágdarabkákkal egészen a parthoz tudtam csalogatni. A csobbanva vízbe hulló tárgyat valószínűleg eleségnek nézték és ezért minden esetben felé úsztak. Végül az egyiket kézzel megfogtam.

A kecskebéka párosodása a Balátán május utolsó hetére, június elejére esik.

* * *

A Baláta-tó természetvédelmi területen nyolc kétéltű faj él. Képviselik mind a hat hazai kétéltű családot. Alföldi-dombvidéki nagyelter- jedésű (eurytop) fajok ezek.

A zöld varangyot (Bufo v. viridis Laur.) nem vettem fel a fajok jegyzékébe. A lápon nem található, de az onnan mintegy másfélkilométerre lévő Kaszó-pusztán elég nagyszámban él.

Hiányzik a tarajos gőte (Triturus c. cristatus). (Laur.) Pedig a láptól kb. 10 kilométer távolságban lévő Somogyszob környékéről sikerült kimutatnom. Igaz, hogy a község környéke már a Rinya közvetítésével a Dráva vízrendszeréhez tartozik, míg a Baláta valamikor a Balatonnal kapcsolódott össze.

A sárgahasú unka (Bombina v. variegata L.) sem él itt, pedig számára is megfelelő biotop lenne a láp és hasonló tengerszint feletti magasságban — az innen mintegy 45 km távolságra lévő — Zselicség több pontján megtaláltam.

Az ősláp területén a tárgyalt kétéltű fajok rendkívül nagy egyed- számban élnek. Különösen jól érzékelhető ez tavasszal és nyár végén. Tavasszal a párosodásra összegyülekezett békák tízezreinek hangjától olyan erősen zeng a láp, hogy szinte elkábul tőle az ember. Nyár végén a nedvesebb szárazföldi biotopokban olyan számmal élnek a vizet elhagyott békák, hogy minden lépésnél az eltaposás veszélyében forognak. A nagy egyedszámot kétségtelenül az okozza, hogy a láp ökológiai tényezői a legkedvezőbb életfeltételeket a kétéltűek számára teremtik meg. Ennek következtében, számarányukat tekintve, a természetvédelmi terület gerinces állatai között a kétéltűek alkotják az uralkodó csoportot. A kétéltűek között viszont, nagy egyedszámuknál fogva, a Rana arvalis Wolterstorf fi és a Rana esculenta az uralkodó fajok.

Jelentős szerepet tölt be a terület élővilágának anyag- és energia- forgalmában ez a nagymennyiségű kétéltű. (Elsősorban az a hatalmas mennyiségű lárva, amitől helyenként szinte forrni látszik a víz.) A szá! 7