Marián Miklós: A Baláta gerinces állatvilága - Somogyi Almanach 1. (Kaposvár, 1957)
A fajok rendszeres átnézete
gott kettős subocularis pikkelysort viselő nőstény 1955. nyarán terra- riumomban 11 ivadéknak adott életet. Közülük öt viselte részben, vagy teljesen a kettős subocularisokat. 1956. nyarán egy másik kettős szem alatti pikkelysort viselő nőstény 14 ivadéka közül hat örökölte a kettős pikkelysort. Területünkön tehát elég gyakori a kettős subocilaris pikkelysort viselő alak és ez a tulajdonság öröklődik is. (4. sz. ábra.) Mindezek alapján a Vipera berus somogyi, szigetszerű előfordulási területén fellépett helyi forma kialakulására gondolhatunk. Színben a balátai, de általában a somogyi példányok, meglehetősen eltérnek a törzsalaktól, amennyiben az ivari színdimorphismust nem mutatják. Kifejlett hímek és nőstények felső oldala egyformán barna alapszínű, amelytől a sötétbarna rajzolat alig üt el és rendszerint csak a frissen vedlett állaton, vagy nedves állapotban ismerhető fel határozottan. (Ezzel szemben a tipikus alaknak csak a nőstényei barnák, a hímek szürkék, fekete rajzolattal.) A has mindkét nemnél palaszürke. Területünkön nagy százalékban fordul elő a keresztes vipera fekete változata, a Vipera berus L. var prester L. A megvizsgált 47 példány közül 19 a fekete változathoz tartozik, 20 pedig a fekete változat ivadéka, megfeketedésük tehát várható. A fekete változat háta és oldalai bársonyos fényű, koromfekete, rajzolat nélkül. Hasa palafekete. Ivadékai életük korai szakaszában szürke, barna, vagy bronzvörös színűek, sötétbarna rajzolattal, lassanként azonban szüleik sötét színét öltik magukra. Terrariumomban 1955. VIII. 25-én var. prester anyától „született“ kölykök közül egyet, a színváltozás menetének megfigyelésére felneveltem. Ennek a kis nősténynek a színe élete első szakaszában: a hátán és oldalain barnás-vörös, barnás-fekete rajzolattal, a hasa lilás-barna, a fej két oldala és alsó része bőrbarna. Általában az állat vörös színűnek tűnt fel. Féléves korára alapszíne fahéjbarnára, egyéves korára vörhenyes barnára, másféléves korára sötétbarnára változott. A hasszíne palaszürkébe, a hátrajzolat feketébe ment át. Fején már csak az orrcsúcspajzs (se. rostrale) és az orrpajzsok (se. nasale) bőrbarnák. Vörös szín egyáltalán nincs már rajta. Általában az egész állat barnás-fekete színűnek tűnik és a leírt színek csak frissen vedlett állapotban ismerhetők fel. Egészben véve máris sokban hasonlít a színe egy, a nyáron befogott és 14 ivadékot tojt, tehát ivarérett controllként tartott nőstényhez. Ha a bőrszín sötétedése továbbra is ebben az ütemben folyik, körülbelül további félév múlva, tehát kétéves korára az állat teljesen fekete lesz. A keresztes vipera a ligetes tölgyerdő napsütötte tisztásain, az erdőszéleken, az égeres és a fűzbozót száraz helyein él. Sőt 1955-ben a déli oldal több év óta száraz zsombékosában is gyűjtöttem. Legkedvesebb tartózkodási helye azonban a sasharaszttal (Pteridium aquilinum) és elszórt bokrokkal fedett csendes erdei tisztás. A keresztes vipera elég kis számban él a védett területen. Ezt a keveset is erősen pusztítja az egyre jobban elszaporodó vaddisznó (Sus scrofa) állomány. Nagy pusztítást vitt véghez közöttük az 1954—55. telén hóolvadásből származó hirtelen felszaporodott lápi víz, amely az előző száraz esztendőkben mélyen a lápba nyomult és az ott télre elhúzódott 26
