Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Nübl János: A somogyi hátország a „Nagy Háború" első hónapjaiban
a „keverési különbözetet” az egyre romló értékű készpénz helyett inkább terményben szerették volna megkapni.255 Utószó gyanánt 1914 karácsonyán Somogy vármegye minden gondolkodó polgára számára világossá vált, hogy hosszú, elhúzódó háborúra kell felkészülni. Kacskovics Lajos alispán 1915. január 18-án kelt évnegyedes jelentésében elégedetten nyilatkozott a törvényhatóság háborús szerepvállalásáról: „Igaz és jogos büszkeséggel hivatkozhatunk arra, hogy Somogy vármegye minden téren eleget tett a szeretett haza iránti kötelességének. Vármegyénk mindenben első volt az elsők között.” A vármegye katonafiainak magasztalása után (,,amerre csak járnak, északon, délen mindenütt győzelem kél nyomukban”), a hátország is kapott két dicsérő mondatot: ,g\.z itthon maradottak pedig folytatják zajtalan, áldásos munkálkodásukat. Gazdag és szegény egyformán vetélkedik a haza javáért szükséges áldozatok meghozatalában. ” Az 1956-os forradalom miniszterelnöke, a kaposvári születésű Nagy Imre 1957-ben papírra vetett, befejezetlen önéletírásában érzékletesebb képet festett 1914 háborús hónapjairól, a háborúval együtt járó, ideiglenesnek remélt, ám tartósnak bizonyuló változásokról: „Jöttek az első győzelmi hírek a szerb frontról, a sabáci ütközetről. Legendák születtek a rosseb-bakák hősiességéről. Kegyetlenségüket, vadságukat dicsfénnyel övezték. Mi is így láttuk. Lelkesedtünk, tüzeltünk! Azután jött az orosz hadüzenet, a galíciai front. Ez csak fokozta a haragot bennünk, még elvadultabbak lettek az indulatok. Éjjel-nappal mentek a csukaszürke menetszázadok. A legtöbb időt az állomáson töltöttük, üdvözöltük az áthaladókat, ajándékokat osztogattak a nők, lelkesítettek, bátorítottak. Búcsúztattuk a mieinket, mind több és több ismerős és barát vonult be, ment a frontra a sirató hozzátartozók könnyei között, de nótaszóval. Aztán megérkeztek az első sebesültek. Micsoda ünnepi fogadtatás és megvendégelés. Majd mind tömegesebben jöttek, a háború hétköznapi esemény lett. A színházat, az iskolákat kórházakká kellett berendezni. Jöttek a halál-listák, s nyomukban a kétségek, a szomorúság. A kenyér is rosszabb lett... Jöttek a hírek a visszavonulásokról, vereségekről, eljött az ősz és a háború mind végeláthatatlanabbá lett. Mindennek mi is részesei voltunk. Együtt úsztunk az árral, a nép hangulattal. Mintha egész múltunkat, nevelésünket erre az egyetlen nagy eseményre szánták volna. Mit tudtuk mi akkor, hogy micsoda szerencsétlenség zúdult a világra, s hogy abban nekünk is szerepünk van. Mit tudtuk mi akkor, hogy milyen világtörténelmi változások mozgatója, parányi részecskéje volt a mi lelkesedésünk. Lassacskán a háborús élet megszokottá vált, bár majd minden kizökkent megszokott kerékvágásából. ”256 255 MNL SML Fó'ispáni általános 718/40/1914. sz. 13500/eln./1914. FM. sz. 256 Nagy Imre: Viharos emberöltő. Budapest, 2002, Nagy Imre Alapítvány, 89-91. p. 58
