Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)

Nübl János: A somogyi hátország a „Nagy Háború" első hónapjaiban

elfogatásait”).29 Somogy vármegye nem vált hadműveleti területté, így elkerülte a katonai közigazgatás teljes vagy részleges bevezetését, s nem volt a háború tartamára bevezetett kivételes rendelkezések életbelépésekor nevesített „határszéli, különös figyelmet érdemlő közigazgatási egység”, mint például Baranya vármegye. Nagy létszámú nemzetiségi lakosság híján, a törvényhatóság területén nem került sor katonai őrizetbe vételekre (,.túszszedésekre”), mint Dél-Magyarország szerb nemzetiség által is lakott vidékekéin.30 A vármegye közigazgatása és a katonai hatóságok a háború első hónapjaiban elsősorban az osztrák—magyar haderő szükségleteinek előteremtése, közegészségügyi intézkedések és hadijótékonysági akciók koordinálása kapcsán érintkeztek egymással.

Somogy vármegye és az osztrák-magyar haderő

A vármegyei közigazgatás első és legfontosabb feladata a mozgósítás levezénylése volt. Július 26-án — vasárnap — reggel a kaposvári hirdetőoszlopokon megjelentek a részleges mozgósítást propagáló, a lakosság számára utasításokat tartalmazó plakátok. A királyi parancs lényegében két pontból állt: a részleges mozgósításban érintett hadtestekhez tartozó tartalékosoknak és a kiképzett póttartalékosoknak31 48 órán belül be kellett vonulniuk alakulatuk állomáshelyére, illetve a „lóavatáson”32 katonai felhasználásra alkalmasnak ítélt lovakat haladéktalanul be kellett szállítani a mozgósított sorozó alakulatokhoz.33

29 MNL SML Főispáni bizalmas 36/1914. sz. 5248/eln./1914. BM. sz.

30 Galántai József: Magyarország az első világháborúban. Budapest, 2001, Korona Kiadó, 136—139. p.

31 A Monarchia férfi népességét 1868-tól általános hadkötelezettség terhelte. A törvényhozó szervek 1912-ben a birodalom mindkét felében új véderőtörvényeket fogadtak el. Védköteles volt minden 19-42 éves férfi, akiket azonban csak 21 éves korukban soroztak. (Egyébként, egészségügyi alkalmasság esetén minden 17. életévét betöltött fiatalember, mint „önkéntes"beléphetett a Monarchia véderejébe.) Az alkalmasnak ítélteket nyomban be is vonultatták. Akik hivatásuk, vagy családfenntartó szerepük miatt nem teljesítettek tényleges katonai szolgálatot, 34. életévükig „póttartalékosnak” minősültek. 1912-től az újoncokat sorshúzással 13 fős csoportokra osztották, amelyekből 3 fő („a 4., a 8. és a 13. személy ") a honvédséghez, illetve a Landwehrhez, 10 fő a közös hadsereghez került. (Ezért is volt a honvédség és dualista ellenpárja a Landwehr a Monarchia haderejének második vonala.) 1912-től a gyalogsági alakulatoknál 2, a lovasságnál és tüzérségnél 3, a haditengerészetnél 4 év volt a tényleges szolgálat ideje. A szolgálat letöltése után a katona 10, 9, illetve 8 esztendőre tartalékállományba kerül (tartalékos szolgálat). A 34. életévüket elért obsitosok (és póttartalékosok) a közös hadsereg, a honvédség, illetve a Landwehr kötelékéből átkerültek a népfelkelés, illetve a Landsturm szervezetébe, a haderő harmadik vonalába. A népfelkelőket életkoruk szerint osztályokba, katonai kiképzettség tekintetében pedig alosztályokba sorolták. A 38 év alattiak az első, a 38 év felettiek a második osztályba, a katonai kiképzésben részesülteket az „A”, a katonai kiképzésben nem részesültek pedig a „B” alosztályba soroltattak. A tartalékosok és a póttartalékosok mellett, a fiatalabb korosztályokba tartozó és kiképzett népfelkelők pótolták a közös hadsereg, a honvédség és a Landsturm veszteségeit. A másodosztályú népfelkelők katonai munkásszázadokba osztva, hadászati érdekű munkálatokat (erődítést, útépítést) végeztek.

32 Az osztrák—magyar katonai hatóságok Ausztria-Magyarország lóállományát ún. „lóavatásokon” vagy „lósorozásokon” katonai felhasználhatóság szempontjából osztályozták. A szolgálatra alkalmasnak ítélt lovakat — tartási helyükhöz földrajzilag igazodva - katonai alakulatokhoz beosztva tartották nyilván. A lovak 5—15 éves koruk között voltak „hadkötelesek”. Az osztrák-magyar haderő lóállományának 10%-át minden esztendőben lecserélte, s minden ősszel fiatal lovakat vásárolt. Mivel az állatok egy részére béke idején nem volt szükség, a katonai hatóságok a „felesleges” lovakat bértartásra vállalkozó magánszemélyeknél helyezték el. Ezek a lovak 5 év tartás után díjtalanul a civil gazda tulajdonába kerültek, de hadgyakorlatok, katonai szemlék idején a bértartók, illetve tulajdonosok az állatokat kötelesek voltak a katonaság rendelkezésére bocsátani. Háború esetén a lovakat hivatalos vételár fejében „sorozta be” a haderő. Szijj Jolán (főszerk.): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Budapest, 2000, PETIT REAL Könyvkiadó, 430. p.

33 A mozgósított Kaposvár. Somogyi Hírlap, 1914. július 28. 2. p.

26