Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)

Kádár Tamás: Egy figyelemreméltó Dráva vidéki főúr a 13. század második feléből: Péc nembeli György fia Dénes nádor és országbíró közéleti pályája

Ez volt utolsó közéleti-országnagyi szerepvállalása; egy feltehetően 1285. május 25-én kiadott datum pro memorta-oklevél, valamint forrói Aladár királynéi udvarbíró szintén 1285, vagy 1286. június 15. előtti napokban készült kiadványa igen számottevő való­színűség szerint őt említi, nem bizonyos azonban, főként az utóbbi év vonatkozásában, hogy ekkor még élt.65 A szakirodalom Babonic Radoslav szlavón bán 1287. március 27-i oklevele alapján hagyományosan a mondott dátum elé helyezte elhunytét, jóllehet a délvidéki oligarcha egyébként már 1285-ben is néhainak nevezte a vele azonosnak vélt „Dénes bán”-t, és minthogy legfeljebb szemernyi kétségünk lehet afelől, hogy a zágrábi székeskáptalan 1284. február 17-i testimonialisában nemkülönben ezen Dénesi mondta „szép emlékű”-nek, jószerével egyértelmű, hogy ezen adatok nem rá vonatkoznak.66 Ettől függetlenül valószínűleg kevéssel 1284-1285 után elhunyt, de végtére még az sem kizár­ható, hogy vele azonosíthatjuk azt a bizonyos „Dénes bán”-t, aki a király által kiküldött bíróként gyaníthatóan az 1290-es évek közepe táján Básztély nembeli Rénold korábbi nádor oldalán Abaúj megye számára közgyűlést tartott.67 Családjáról meglehetősen keveset tudunk, így feleségének még a neve sem ismert. János nevű fia, aki 1292 és 1321 között szerepel az okleveles anyagban, 1295-ben Thomasina hercegnő királynéi pohárnokmestere és veszprémi ispán volt, a forrásaink által úgyszintén homályban hagyott nevű leánya Hahót nembeli István varasdi ispánhoz ment nőül.68 Jánossal alighanem ki is halt az ág. 65 CDH VIII/7. 1842. 125-126. (125.) p., a kiadvány keltére (ami esetleg - csekélyebb valószínűséggel lehet - 1288. máj. 28. is) és a benne szerepló'Dénes mester azonosítására: Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek. Budapest, 2017. (A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kiadványai II. Forráskiadványok 54.) 115. sz. regeszta kommentárja. (E helyütt köszönjük meg a szerzőnek, hogy megjelenés eló'tt álló értékes munkáját önzetlenül rendelkezésünkre bocsátotta és más tekintetben is segítséget nyújtott tanulmányunk írásakor.); DL 75 158. 66 CDCr. VI. 467-470. (468.), 544., 608-609. (608.) p. 67 DL 84 201., évszámmegjelölés nélkül kiadott oklevél. A feltevés valószínűségét támogatni látszik, hogy Dénes neve első' helyen, a tekintélyes volt nádorét megeló'zve szerepel az irat intitulatiojában. 68 Engel, 2001. Péc nem. 1. tábla: zalai ág.; Zsoldos, 2011. 73., 227. p.; ZV I. 628. p. 19

Next

/
Thumbnails
Contents