Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Kiss Norbert Péter: A Somogy vármegyei rendőrségi szervek jelentései a közrendről és a közbiztonságról (1945-1947)
tellel kompromittálta a Kommunista Párt az éppen Svájcban tartózkodó Nagy Ferencet is, aki lemondott miniszterelnöki megbízatásáról és haza sem jött. A fentebb említett pártok megyei alapszervezetei 1945 első harmadában alakultak meg. Az 1945. novemberi választások az országoshoz hasonló eredményt produkáltak: az FKgP a szavazatoknak töhb mint kétharmadát nyerte el, míg a négy nagy párt közül a legkevesebb, 5,8% az MKP-nak jutott.86 A választás után a következő' évek az FKgP és az MKP kiélezett harcát hozták, ,,[a]z egyik párt a befolyásának megőrzése, a másik pedig annak nagymértékű fokozása érdekében gyakorta tartott nagyszabású tömeggyűléseket, lapjaik pedig szinte folyamatosan polemizáltak az aktuális - országos és helyi kérdések és személyi ügyek kapcsán,”87 Bár a legtöhh rendőrségi jelentés a politikai pártok békés, harmonikus, nem kiélezett viszonyáról számol be, s együttműködésükről beszél,88 ennek ellenére a vázolt politikai harc a nyomai is kiolvashatók belőlük. Az 1945. évi választásokról csak a Lengyeltóti járás rendőrségének jelentései szólnak, mivel ebből az időszakból a többi járásból nem rendelkezünk ilyen forrásokkal. Az 1945 őszén kelt jelentések szerint a lakosságot foglalkoztatja a választások lehetséges eredménye.89 90 Egy keltezetlen jelentésben viszont az olvasható, hogy bizonyos „reakciós híresztelések”, amelyek szerint tömeges internálások várhatóak a választások után, elkedvetlenítik a népet, ennek ellenére mégis inkább a bizakodó hangulat bizonyul erősebbnek, és „szemmel látható a munkásfront állandó erősödése. A Baloldali Blokkal kapcsolatban a Nagyatádi és a Tabi Járási Rendőrkapitányság jelentéseiből nyerhetünk információkat. Nagyatádon 1946. július 29-én alakult meg a Blokk, mely a baloldali pártok két-két kiküldött tagjából áll.91 A Tabi járási SZDP szervezet az év júliusában még nem csatlakozott a Baloldali Blokkhoz.92 Ennek megvalósulása októberben vált reálissá, amikor is a pártszervezet sorain belül tisztogatást kezdett meg.93 A Csurgói járás rendőrkapitánya 1946 augusztusában írja, hogy a három baloldali párt (MKP, SZDP és NPP) egységes a forint védelmében, viszonyuk az FKgP-vel nem kiélezett (ne felejtsük el, ekkor márt megalakult a Baloldali Blokk!).94 A szeptemberi jelentésben olvasható, hogy ,,[a]z ügyek rendezésével a három baloldali párt nagyjából egységes, azonban a Kisgazda párt láthatólag visszavonul ilyenektől és a felelősséget szívesen áthárítja a másik pártokra.”95 Még egy hónappal később már arról tudósít a jelentés, hogy a Kisgazdapárt „teljes ellenzéki politikát folytat és a malmok községesítése elleni harcra buzdítja híveit. ”96 Az Igali járásban kisebb súrlódásoktól eltekintve összhang van a demokratikus párok között. Az említett „kisebb súrlódások” 1946 májusában a koalíció esetleges felbomlása miatt alakultak ki; augusztusban a fonói NPP és SZDP szervezet között volt kisebb nézeteltérés, melynek oka Beer Gyula parasztpárti elnök és Nádelstunk SZDP-pénztárnok személyes ellentéte; majd 1947 januárjában ismét személyes ellentétek élezték ki a pártok viszonyát, melyet „somogydöröcskei esetnek” 86 Lásd, 1997, 270. p. 87 Uo. 275. p. 88 Pl.: Uo. A Csurgói JK 1946. július 3-án vagy a Tabi JK 1946. december 2-án kelt jelentése. 89 Ltóti JK iratai. 131/1946. köz. A Ltóti JK 1945 ó'szi keltezetlen jelentése, valamint az 1945. november 6-án és november 20-án kelt jelentés. 90 Uo. A Ltóti JK 1945 ó'szi, keltezetlen jelentése. 91 SVm Fk iratai. 132/1946. ein. sz. A Natádi JK 1946. július 31-én kelt jelentése. 92 Uo. A Tabi JK 1946. augusztus 1-jén kelt jelentése. 93 Uo. A Tabi JK 1946. november 2-án kelt jelentése. 94 Uo. A Csurgói JK 1946. augusztus 3-án kelt jelentése. 95 Uo. A Csurgói JK 1946. szeptember 4-én kelt jelentése. 96 Uo. A Csurgói JK 1946. október 4-én kelt jelentése. 138