Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)

Kiss Norbert Péter: A Somogy vármegyei rendőrségi szervek jelentései a közrendről és a közbiztonságról (1945-1947)

szigorúan meg fogják büntetni.42 Az 1946 júliusában és augusztusában megszervezett pártgyűlések felszólalói — párthovatartozás nélkül — a forint védelméről és a stabilizáci­óról is beszéltek, s 1946. augusztus 11-én a négy nagy párt, az MKP, az FKgP, az SZDP és az NPP Nagyatádon tartottak együttes gyűlést a forint védelme érdekében.43 Ratkó Anna MKP-s nemzetgyűlési képviselő 1946. július 28-án tartott nagyatádi beszédében kijelentette, hogy aki a forint ellen bűncselekményt követ el, az pártállásra való tekintet nélkül súlyos büntetésre számíthat, „súlyosabb bűncselekmény esetén pedig saját üzletének kirakatában fogják felakasztani.”44 A forint védelmére az MKP kezdeményezésére forintvédő bizottságok alakultak országszerte, így Somogy vármegyében is. A bizottságok (melyekbe a helyi lakosságot is próbálták hevonni) célja az új valuta megvédése volt az árdrágítóktól és a feketeke­reskedőktől, s ily módon a rendőrség munkáját igyekeztek megkönnyíteni, elősegíteni. Az elemzett jelentések közül egynéhány beszél a forintvédő biztosságokról is. A Csurgói járás rendőrségének vezetője azt írja, hogy a közellátási visszaélések letörésében a gaz­dasági rendészeti csoport igyekszik a társadalom segítségét is igénybe venni, és állandó összeköttetésben van a Forintvédő és az Ármegállapító Bizottságokkal. Az ezen a téren folytatott munka eredményesnek mondható: „a lakosság észrevehetően igyekszik már most a rendeleteket betartani és remény van rá, hogy a [gazdasági rendészeti] csoport munkája nyomán folyamatos javulás áll be”— hangzik az optimizmussal fűszerezett nyilatkozat.45 Ezzel szemben a Lengyeltóti járás rendőrkapitánya 1946 novemberében azt panaszolja, hogy ezek a bizottságok kizárólag papíron léteznek, s így nincsenek segítségére a rend­védelmi szerveknek a forint ellen vétők leleplezésében és megbüntetésében.46 A forint azonban nem terjedt el könnyen és gyorsan, viszont „a gazdák (mezőgazdasági árutermelők) szinte azonnal kézhez kapták az adóhivatali értesítést, hogy haladéktalanul - s immár az új pénzben - fizessék meg adójukat vagy felhalmozódott adóhátralékukat. ”47 Az új valuta bevezetésétől kezdve megszűnt az a rendszer, hogy a mezőgazdasági terme­léssel foglalkozók naturáliákban fizethetik be adójukat. Az intézkedések miatti csalódottság a rendőrségi jelentésekben is tükröződik. A forint bevezetése „várakozáson felül jól bevált” — így a Kaposvári járás rendőrkapitá­nya, de elkeseredettség tapasztalható - teszi hozzá —, mivel kevés van az új pénzből, s ezért a megélhetést teljes mértékben nem tudja biztosítani.48 Hiába van bő kínálat a barcsi vásárokon, ha egyszer nincs pénz vásárolni.49 A Csurgói járás piacain is bő az árukészlet, s az irányáraknak megfelelően adják el azokat, azonban ezeket az árakat drágállják a vásárlók.50 A Tabi járás piacainak árufelhozatala kielégítő, mezőgazdasági terményekben nem tapasztaltak hiányt.51 Az Igali járási rendőrkapitány 1946. novem­beri jelentésében a lakosság optimizmusának ad hangot, hiszen „az árak és a bérek közti viszony kezd kiegyenlítődni. ” Emellett arról ír, hogy a textiláruk iránt nagy a kereslet, s ezért egyes városi kereskedők manipulálni próbáltak a textilárakkal. A helyi Hangya 42 Uo. A Kvári JK 1946. augusztus 2-án kelt jelentése. 43 Uo. A Natádi JK 1946. augusztus 31-én kelt jelentése. 44 Uo. A Natádi JK 1946. július 31-én kelt jelentése. 45 Uo. A Csurgói JK 1946. augusztus 3-án kelt jelentése. 46 Ltóti JK iratai. 131/1946. köz. sz. A Ltóti JK 1946. november 15-én kelt jelentése. 47 Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945-1956. ÁBTL-Rubicon, Budapest, 2011, 84. p. 48 SVm Fk iratai. 132/1946. ein. sz. A Kvári JK 1946. szeptember 3-án kelt jelentése. 49 Uo. A Barcsi JK 1946. november 5-én kelt jelentése. 50 Uo. A Csurgói JK 1946. szeptember 4-én kelt jelentése. 51 Uo. A Tabi JK 1946. november 2-án kelét jelentése. 134

Next

/
Thumbnails
Contents