Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Hall Géza: Hadifogságom naplója. (A bevezetőt és a jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Nübl János)
után egy kész állás vár reám, amelyben dolgozhatom aj övöm megalapozása céljából. Ha végiggondolom, hogy mint hagytam ott annak idején a könyveket: megbánás, sajnálkozás nélkül, gondtalanul, hogy egy másik szolgálatba állva a haza „nagy fiait” tanítsam meg nem a betűvetésre, hanem a fegyverforgatásra, elszántságra, bátorságra; hogyha veszély fenyegeti az ezeréves büszke államot, ott álljunk zárt sorokban, mint egy vasfal, amelyet a poklok kapui sem döntenek meg, akkor könny akad meg a kifáradt szempillákon és sírni tudnék, mint a megvert gyermek. Hogy miért tudnák sírni, a következő' mondatban felelek rá: mert nyomorult, béna, megcsonkított lett a háborúban vitézül harcoló Magyarország! És ebben a szomorú, sirató hangulatban egy égető pirosság önti el arcomat, s szeretnék bocsánatot kérni a tanítóság ideáljától, hogy egyszer elpártoltam tőle; s most, amikor a sorsom mostoha, hozzá menekültem vissza. A csaták dúló förgetegéből vissza az iskolába, hogy a haza leendő polgárait az élni tudás jegyében a magyar fajnak boldogulására neveljem. Ha végiggondolok ezen a nagy munkán, úgy találom, nehéz, göröngyös út áll előttem, amelyen végig kell mennem, s tele tövissel. De nem csüggedek el, hiszen a rózsa is tövisek között terem. És jól vizsgálódva úgy találtam, hogy ezen az úton is fakadnak rózsák. Bátorítom tehát magamat a jövő munkájára, és hogy úgy végezhessem azt, miszerint elmondhassam magamról, hogy tanár vagyok, aki becsületes lelkiismeretes munkájával vívja ki magának a büszke nevet, ideális magyar tanár! Kitűztem a célt, s hogy elérhessem, jelszómul ezt választottam: „Törekvés”. Jún. 6. Az otthoni hírek szerint a Kun-kormány erősödik napról-napra. Örömmel halljuk, hogy otthoni csapataink verik a cseheket.328 Örülünk ezen, mint magyarok, bár eredménytelennek tartjuk a küzdelmet; s ha erre gondolunk, örömünk felett végig vonul egy borús felhő, sajnáljuk a hiába ontott embervért. Lágerünk belső életében egy nagy megrázkódtatás történt ismét, amely — mondhatom - még jobban kiélesítette az ellentétet a két párt között. Amint pártokról beszélek, mindjárt olyan dologra kell gondolnunk, amely a kapitányokkal van kapcsolatban. De térjünk az eseményre magára, bárcsak röviden, hogy mi is történt: Folyó hó 4-én két úr (dr. Kovács és Szél) felhívják Strinovich százados úr figyelmét, hogy a konyhatiszt nem teljesíti kötelességét, a dolgokkal nem törődik, s nem képviseli érdekeinket a kantinosnéval szemben. És annak az óhajnak adtak kifejezést, hogy az illető helyébe egy másik konyhatisztet kell választani, vagy kinevezni. Strinovich százados a többi Gruppenführerekkel329 megbeszélte a dolgot, akik ezt az urak tudomására hozták, azonban az urak többsége a régi konyhatiszt mellett foglalt állást. Közben azonban Baillou330 tiszteletbeli állásáról lemondott s dacára gróf Wassilko (Lagerälteste)331 őt visszavezette a konyhába, mégsem maradt meg, azzal az indoklással, hogy ő nem ért ehhez, ekkor az alezredes kinevezte hadnagy Andort konyhatisztnek. 328 1919. május 30-án a magyar Vörös Hadsereg offenzívát indított Észak- és Északkelet-Magyarország magyarlakta területeinek felszabadítása, a csehszlovák és a román haderő egymástól való elválasztása, valamint a szovjet-orosz haderővel történő összeköttetés lehetőségének kialakítása érdekében. A magyar alakulatok az ún. északi hadjárat során jelentős sikereket értek el a csehszlovák haderővel szemben. A Forradalmi Kormányzótanács a Tanácsköztársaság nemzetközi elismerésének ígérete fejében június 12-én leállította a Vörös Hadsereg támadását, június 29-én pedig elrendelte a felszabadított területek kiürítését. 329 Gruppenführer (német): rajparancsnok, csoportparancsnok. 330 „Spanyolországból óhajtott hazatérni báró Baillou Hugó tartalékos hadnagy is, akit 1914 novemberében fogtak el a franciák a Földközi-tengeren.” Pilch Jenő (szerk.): Hadifogoly magyarok története. Első kötet. Budapest, 1930, Athenaeum, 299. p. 331 Lagerälteste (német): a tábor rangidős tisztje. 107
