Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Récsei Balázs: A kaposvári Kossuth Lajos-szobor történetéből

A szóban forgó és felülvizsgálati kérvénynek nevezett beadványát a vármegye közönsége 578. k[öz]gy[űlési]. számú határozata ellen irányuló felebbezésnek kellene tekinteni, és ez eset­ben mindenek eló'tt azt kellett volna eldönteni, vájjon az mint ilyen kelló' időben adatott-e be. Tekintettel azonban arra, hogy az iratok szerint Vedres Márk pályaműve időközben 1000 koronáért megvétetett, és ezzel a fent említett felebbezés voltaképpen tárgytalanná vált, — az ügyiratokat megfelelő' eljárás végett érdemi elintézés nélkül visszaküldöm annál is inkább, mert Vedres Márk az 1000 koronát kiutaló intézkedés ellen további orvoslattal nem élt, s így az ügy ilyen elintézésében való megnyugvása teljes alapossággal vélelmezhető. Budapapest, 1911. július 17-én. a minister meghagyásából: [olvashatatlan aláírás] miniszteri osztjály] tanácsos SOMOGYVÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK, KAPOSVÁR. Másolat Ezen belügyministeri határozatot s a csatolmányait képező iratok kiadása mellett, - Kaposvár rendfezettl. tanfácsúl. város polgármesterével további megfelelő eljárás végett közlöm. 911 VII/26 Különvállogatottl. iratok mellíékelvel. MNL SML IV. 405. b. Somogy vármegye alispánjának közigazgatási iratai. 19354/1910. sz. írógéppel készült, aláírással hitelesített kiadmány. 9. Kossuth Lajos kaposvári szobra leleplezési ünnepségének programja Kaposvár, 1911. szeptember 3. A Kossuth-szobor leleplezése. (Az ünnepség sorrendje.) 1. Szózat. Énekli a postás dalárda. 2. Ünnepi megnyitó beszéd. Tartja Makfalvay Géza, Somogyvármegye főispánja. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Papp Kálmán. 4. Alkalmi óda. Szavalja Mosgay Gyula. 5. A szoborbizottság védőelnöke Kacskovics Lajos, Somogyvármegye alispánja a város képviselőjének Németh István polgármesternek a szobrot átadja, illetve a város polgár- mestere átveszi. 6. Hymnusz(!). Énekli a vasúti dalkör. 7. Koszorúk elhelyezése, mely a következő sorrendben történik: A képviselőház: Nagy Ferenc. A nemzeti munkapárt: Nagy Ferenc. A 48-as függetlenségi Kossuth-párt: Kapotsfy Jenő. A 48-as függetlenségi Justh-párt: Sümegi Vilmos. Az országos kisgazda-párt: Szabó István. Budapest székes-főváros: Németh István kaposvári polgármester. Győr vármegye: Csemez István orsz[ággyűlési], képviselő. Bácsbodrogvármegye. Baranyavármegye: Jeszenszky Ferenc orsz [ággyűlési], képviselő. 76

Next

/
Thumbnails
Contents