Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Függelék (összeállította: Kiss Norbert Péter)

2013 i. RENDEZVÉNYEK 2013. március 19-én 35. alkalommal rendeztük meg a Somogyi Levéltári Napot Települések és monográfiák a 20. században címmel. A konferencia helyszínéül a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár épületének előadóterme szolgált. A tanácskozást dr. Miké Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nyitotta meg, a levezető elnöki tisztet pedig dr. Hudi József a pápai Református Gyűjtemény igazgatója töltötte be. Az első előadást prof. Goran Crnkovic, a Rijekai Állami Levéltár igazgatója tartotta Te­lepülésmonográfiák - Az utóbbi 20 év tapasztalatai a Rijekai Állami Levéltárban címmel. Ezt követően az érdeklődők a Tolna, a Zala és a Baranya megyei településtörténeti monográfiákról hallhattak információkat Aradi Gábor (MNL Tolna Megyei Levéltára), Kiss Gábor (Deák Ferenc Megyei Könyvtár, Zalaegerszeg), valamint Márfi Attila (MNL Baranya Megyei Levéltára) előadásaiban. Dr. Varga Éva, a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum munkatársa Üdvözlet Somogybái. Somogyi települések képeslapokon címmel tartotta meg előadását. A négy utolsó előadást a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára munkatársai tartották. Bősze Sándor főlevéltáros, levéltár-igazgató a Somogy megyei településtörténeti monográfi­ákról beszélt, Vonyó Anita az MNL Somogy Megyei Levéltárában folytatott településtörténeti kutatásokat mutatta be, Récsei Balázs főlevéltáros Somogy vármegye monográfiájáról, annak történetéről értekezett, végezetül pedig Csóti Csaba Vitatott 20. századi események a Somogy megyei város- és községtörténeti monográfiákban címmel tartott előadást. A rendezvény lezárásaképpen prof. Goran Crnkovic és Bősze Sándor bemutatták a Magyar Királyi Tenge­részeti Hatóság 1870-1918 című kiadványt. 2013. január 10-én nyílt meg a 16. Folyosótárlatunk Bűnök és bűnhődések címmel, Vonyó Anita, Csóti Csaba, Fejes László és Kiss Norbert Péter szervezésében. A kiállítást dr. Vörös Tamás, Somogy Megye Önkormányzatának főjegyzője nyitotta meg. Intézményünk Somogy vármegye középkori okleveleiből állandó, családtörténeti forrásokból pedig időszakos kiállítást szervezett. A három kiállítást összesen 426 fő tekintette meg. II. TUDOMÁNYOS ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉG A LEVÉLTÁRBAN A levéltár munkatársainak tudományos tevékenysége A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának munkatársai a 2013. év folyamán 8 tanulmányt, forrásközlést, cikket írtak. Csóti Csaba: „Hadjárat a kaposvári mozik ellen” - anno 1912. In Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 42. Kaposvár, MNL SML, 2013. Domokosné Szalai Zsuzsanna: Dokumentumok gróf pribéri és vuchini Jankovich László negyedszázados főispáni és félszázados közszolgálati tevékenységének megünnepléséről. (Forrásközlés). In Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 42. Kaposvár, MNL SML, 2013. 342

Next

/
Thumbnails
Contents