Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Csóti Csaba: Az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága Archívuma felállításának története, 1962-1972. Andrássy Antal archívumvezető beszámolója, 1973. (Forrásközlés)

években négy alkalommal a megye helytörténetével foglalkozók eló'tt módszertani eló'adást tartottunk, ahol a legfontosabbakra irányítottuk rá a figyelmet. A pedagógus továbbképzésen két alkalommal 1972-ben és 1973-ban ugyancsak két alkalommal beszéltünk a fentiekről. Az Oktatási Igazgatóságon a kutatást megkezdő tanároknak elvi és gyakorlati útmutatást nyújtottunk az elmúlt évben és a tavasz folyamán. Mindegyik esetben Vass Henrik elvtárs által javasolt témákra, illetve tennivalókra irányítottuk a figyelmet. Ugyancsak a gyakorlati munkában nélkülözhetetlen elvi és módszertani segítséget ad dr. Gecsényi Lajos tanulmánya, a Munkásmozgalomtörténet [sic!] a helytörténetírásban (Bp. 1969.) a Népművelési Tanács és az Országos Helytörténeti Bizottság kiadványa. Mivel az utóbbi ma már hozzáférhetetlen megyénkben - így engedtessék meg, hogy javasoljam a szerzőnek az igények kielégítésére a fenti füzet újrakiadását. Engedjék meg, hogy a továbbiakban beszámoljak az MDP megyei fondjának történetéről, rendezéséről és a jövőbeni munkáról. Az MDP Somogy megyei Bizottságának iratai, melynek időhatárai 1948. május 30—1956. november 4-e között van, a 33. fond számozást kapta.54 Az egyesült munkáspártnak 1948 jú­niusában 10 járási jogú bizottsága volt, melyhez 392 alapszervezet tartozott. A 10 járási jogú bizottságából rövidesen egy megszűnt, illetve beolvadt az igali, melynek iratai alig maradt[ak] és ezután a kaposvári járás lett a jogutód.55 A Szigetvári járást már 1948-ban, az egyesülés előtt átadták Baranyának, cserébe Siófokot kaptuk meg, most már teljes közigazgatási ha­táskörrel. Az érdekesség szempontjából említem, hogy Siófok párthatáskörbe a közigazgatási átcsatolás előtt egy évvel már a Somogy megyei Pártbizottsághoz tartozott.56 A megyei pártbizottság titkára az egyesülés előtt Molnár Zoltán lett két esztendőn át. Az ő idejére erős álradikális, szubjektivista vezetés volt a jellemző.57 A megyét annyira megha­tározó mezőgazdasági foglalkoztatást figyelmen kívül hagyva, kizárták a párttagság 22%-át. A kizártak szinte kivétel nélkül egyéni vagy szövetkezeti parasztok, korábban cselédek és agrárproletárok voltak. így a visszaminősítetteket is leszámítva a korábbi párttagság 65%-a maradt meg. Az ő vezetési idejéből származó iratok a későbbi kutatók számára már rende­zetten nyitva lesznek. 1950 júniusában Ács Lajost küldte le a KV58 megyei titkárnak, miután korábban két alkalommal is figyelmeztették a megyei vezetést. Mindez a kialakuló személyi kultusz idején is feltűnő és káros volt. 1949 végén kialakultak a végleges munkaterületek, illetve az osztályok. így a titkárság, a Káderosztály, amely 1952. márciusáig állt fenn, a Szervezeti Osztály (később a PTO), az Agitációs és Propaganda Osztály, a Mezőgazdasági Osztály, a Termelési Osztály, amely az ipar területével foglalkozott, és a Pártgazdasági Osztály. Később a Nyilvántartási Alosztályt a szervezéshez, és a Gazdasági Osztályhoz pedig az Ügykezelési Alosztályt kapcsolták. 1952 54 Jelenlegi levéltári jelzete: MNL SML XXXV. 33. 55 A fond megosztására, az Igali járás fondjegyzékben történő nevesítésére később sem került sor. Az MDP Kaposvári Járási Bizottsága jelenlegi levéltári jelzete: MNL SML XXXV. 34. 56 Az egykori, az archívumban őrzött MKP iratok 2011-től kezdődően, a már említett téves fondszerkesztési utasításnak köszönhetően az egyesületek fondfőcsoportban találhatók. Az itt említett siófoki szervezet iratait lásd MNL SML X. 15. 57 Andrássy itt az 1950-1951. évi hivatalos értékelést szó szerint idézi. A korabeli szóhasználatban a „szubjektivista” kifejezés az egyes pártfunkcionáriusok közötti hol politikai, hol csak személyes küzdelemben vereséget szenvedett személy megbélyegzésére szolgált. Jelentéstartalma a kommunista mozgalom elárulására utalt, a párt irányvonalától történő eltérést, illetve a vélelmezett eltérési szándékot volt hivatva kifejezni. 58 KV: Központi Vezetőség. 319

Next

/
Thumbnails
Contents