Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Csóti Csaba: Tömpe István, Somogy vármegye alispánja (1946-1948)

reakció, viszontválasz, egyértelmű politikai üzenet sem hangzott el a lakosság felé más pártok, különösen a kisgazdák részéről, a Tömpe által felvázolt értelmezési kerettel szemben. Igaz, mint látható, nehéz is volt fogást találni az új alispán szavain, hiszen az alispáni és a fó'ispáni hatáskörök szétválasztása tekintetében közigazgatási értelemben Tömpének természetesen „igaza volt”. Az pedig, hogy az adott helyzetben a közigazgatási pozíciók betöltésének politikai dimenziója is van, minden szereplő számára természetes volt. Vidovicsnak a korábbi, saját kinevezése körüli politikai döntés, illetve a Stephaich Pál alispáni pozícióból történő eltávolításával szemben tanúsított „harmatgyenge” ellenállása után, az semmiképpen sem lehetett része érvrendszerének, hogy „politikai nyomásra” került kinevezésre az új alispán. Összességében tehát Tömpe bemutatkozása a „politikai haszonszerzés” szempontjából tökéletesre sikerült.

A megfelelő pozicionálás mellett meghirdetett két rendkívül népszerű programot is. Az egyik a háborúban elpusztult mintegy 86 somogyi település újjáépítése volt. Rövid, világos és valóban mindenki számára fontos program, mely ráadásul valóban „alispáni feladatként jelentkezett” az ország egész területén. A másik, a „közigazgatási élet megtisztítása”, vagyis a később — a tisztogatási hullámnak lényegében csak középső szakaszát jelentő - „B listázás” néven elhíresült folyamat levezénylése volt. Valójában ez a második program is népszerűnek számított, ha nem is a társadalom jelentős része, de a politikával foglalkozók számára mindenképpen. A „fasiszta”, „reakciós”, „népellenes” döntéseket hozó vagy utasításokat végrehajtó tisztviselők eltávolítása a háború után egész Európában erős társadalmi igényként és a politikai élet szereplőinek központi feladataként jelent meg. Nem túl meglepő módon minden országban hamarosan politikai küzdelem terepe lett a közigazgatás „átvilágítása”. A felülvizsgálattal kapcsolatos probléma is ugyanaz volt mindenhol: ha minden cselekedet, amely a náci birodalom és szövetségesei politikáját és érdekeit szolgálta, hivatalvesztést von maga után, az olyan tömegű elbocsátást eredményez, hogy nem lesz kivel pótolni a szakembereket. (A Független Kisgazdapárt eleinte hivatalosan is azt az álláspontot képviselte, hogy „mindenki bűnös”, ezért nincs mit tenni, a hivatalok „nem tisztíthatok” meg. Ez az álláspont aztán „tálcán kínálta” a lehetőséget a kisgazdák megbélyegzésére, előbb a „fasiszták”, később a „reakció” elleni harcban.) Ha viszont „méricskélik” az egyes döntéseket, akkor mi legyen a mérce? Mint Szántó László tanulmányában megjegyezte, valójában minden pártban és a közigazgatás minden szintjén lehetett találni kisebb-nagyobb bűnösöket.46 Ebből azonban az is következett, hogy aki először kaparintja meg a „vádló” szerepkörét a politikai élet tényezői közül, az nem egy esetben, különösen a frissen szavazati jogot nyert társadalmi rétegek tagjai között, vádjaihoz valódi igazságérzet vagy csak kicsinyes irigység okán, de támogatást fog kapni. A tendencia országszerte az volt, hogy ezt a vádló szerepkört a kommunisták igyekeztek kisajátítani. Tömpe István jó érzékkel ismerte fel, hogy 1946 tavaszán Somogybán e tekintetben még „szabad volt a pálya”.

Azon ritka esetekben ugyanis, amikor a tisztviselők felelősségének kérdése egyáltalán felmerült, az mint a Kisgazdapárt sorain belüli tisztviselőkkel kapcsolatos probléma jelent meg. A munkáspártok ekkor még csak a „pálya széléről” szóltak bele ezekbe a vitákba, igaz ezt — elsősorban a Somogyvármegye hasábjain — elég hangosan tették meg.

Március 23-án a megalakuló megyei törvényhatóság végre megválasztotta Tömpét alispánnak, így az 1945 májusában kezdődött megyei közigazgatási interregnum jogilag is valóban véget ért. A Kisgazdapárt ekkor — egymással szorosan összefüggő - két csatát is elveszített. Egyrészt nem sikerült elérni, hogy ne egy erős kommunista alispánt kapjon a megye, másrészt — és akkor ez tűnt a súlyosabb vereségnek — nem sikerült az 1945. november 4-i választásokon elért választási eredményeiket valódi politikai hatalommá konvertálni.47 Tömpe pozícióját március 23-án még egy körülmény erősítette. Március 20-án Nagy Ferenc kormányában Rajk László, a somogyi alispán MKP-n belüli támogatója, belügyminiszteri posztot kapott.

46 Szántó, 1997, 270. p.

47 Uo. és MNL SMLIV. 402. a. Somogy Vármegye Törvényhatósági Bizottságának köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvei. 1946.

március 23-i ülés jegyzőkönyve.

243