Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Récsei Balázs: A kéjelgésügy és szabályozása Somogy vármegyében 1919-1945
évi segély címén a XXXII. vármegyei közegészségügyi ebadó alap terhére 50 000 K segélyt szavaztak meg, kizárólag gyógy- és műszerek beszerzésére.22 Az ismeretterjesztésen, felvilágosításon kívül a nemi betegeket is igyekezett gyógyíttatni a Teleia Egyesület. Kaposvári rendelője 1922. október 16-tól fogadta a venereás betegeket és nőgyógyászati kezelést igénylőket a tüdőgondozó pavilon épületében, minden betegségre nemenként is külön időpontban. Ide a vagyontalan rászorulókat várták, tehát a tehetősebbeknek maguk kellett gondoskodniuk gyógyíttatásukról.23 A Teleia Egyesület fokozni próbálta a propagandát és 1923 júniusától havi közlönyt adott ki. Alcímében „népies felvilágosító és intő folyóiratként” jellemezte magát, megjegyezve még, hogy egyben „a nemi betegségek ellen alakult” Teleia Egyesület Hivatalos Közlönye. Kiadója maga az egyesület, szerkesztője az egyesület titkársága lett. Beköszöntőjükben az eddigi nemi betegségek terjedése elleni küzdelmet Magyarországon kevés lelkes elkötelezett szélmalomharcának írták le. Az 1923-ban már 30 éves Teleia Egyesület anyagi viszonyaihoz képest elért eredményeit jelentősnek tartották, de a probléma országos kezelésére csak részsikereket mutathattak fel. Reményeik szerint az új folyóirattal a nagy nyilvánosság elé lépve a közönséget kellőképpen befolyásolhatják, mert „a munka eredményes csak akkor lehet, ha erre a közvéleményben a talaj elő van készítve”.24 Báró Szterényi József nyugalmazott miniszter, a Teleia Egyesület elnöke a nemzetet fenyegető egyik legnagyobb veszélynek jellemezte a nemi betegségek ijesztő terjedését. A kór városban és falun egyaránt elharapódzott és pusztít. Az elnök szerint a lakosságszám szaporodásának elmaradása, a születések számának aggodalmat keltő csökkenése jórészt a nemi betegségekre vezethető vissza. Szterényi megfogalmazásában a korábban is felvázolt kettős irányt emelte ki: a közvetlen gyógyítást és a felvilágosító propagandát.25 26 A Teleia című folyóirat hatását nehéz lenne felmérni. Mindenesetre a népjóléti és munkaügyi miniszter 1923 végén kelt felhívása - a lap megrendelése és népszerűsítése érdekében - a Somogy megyei hivatalokat is felszólította. A miniszter a körrendeletben, a felhívás indoklásában kijelentette, hogy Magyarország népességének természetes szaporodását többek közt az elmaradt születések nagyon kedvezőtlenül befolyásolták. Az elmaradt születések egyik része gazdasági okokra, másik része azonban a gyakran sterilitást okozó venereás betegségekre vezethető vissza. Mivel az adott nehéz gazdasági viszonyok között az államnak nem állt módjában a venereás betegségek pusztításainak kellőképpen gátat vetni, így a társadalom azon cselekvő- képes tagjait igyekezett bevonni a betegségek visszaszorításába, akik helyzetüknél fogva erre legalkalmasabbak. A betegek elmaradását a vizsgálatoktól, a titkolódzást a felvilágosítással lehet jobb irányba terelni. Ennek pedig potenciális eszköze a Teleia folyóirat és az azt kiadó egyesület. A megyei és városi hivatalok vezetőin kívül „az iskolák, nevelőintézetek stb. vezetőségének, valamint az intelligens szülők figyelmét’ is fel kellett hívni az új folyóiratra, „amelynek előfizetési ára oly alacsonyan van megszabva, hogy megszerzése a szegényebb sorsúaknak sem jelent számottevő anyagi megterhelést”.26 Az egyesület orgánumának előfizetői köre és nagysága nem ismeretes Somogybán, de valószínűleg nem volt túl széles, illetve nagyszámú. Erre enged következtetni egy 1929 elején, dr. Ernőd Aladár által írt szerkesztői-titkári levél, amelyben felkérte a megye alispánját, hogy az 1923-as és 1924-es belügyminiszteri rendeletek alapján utasítsa az érdekelteket a lap közpénzekből való beszerzésére, ami ekkor is csak évi 4 pengőt tett ki. Az alispán a helyi hivatalos közlönybe is betetette az előfizetésre vonatkozó felhívását.27 22 Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposváron 1923. évi február hó 5-én tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 18/26.400/1922. közgyűlési szám. Teleia Somogy megyei és Kaposvári Fiókegyesülete segély iránti kérelme. Somogy Vármegye Hivatalos Lapja, 1923. február 15. 75. p. 23 Megnyílik a „Teleia” ingyen rendelője. Uj-Somogy, 1922. október 6. 2. p. 24 Beköszöntő. Teleia, 1923. június. 1. 1. p. (I. évfolyam, 1. szám.). 25 Szterényi József: Mit akarunk? Teleia, 1923. június. 1. 2. p. 26 A népjóléti és munkaügyi miniszter 62889/1923. sz. rendelete. A Teleia című folyóirat ajánlása. Belügyi Közlöny, 1924. február 10. 123-124. p. 27 MNL SML IV. 405. b. Somogy vármegye alispánjának közigazgatási iratai. 2594/1929. és 13015/1928. sz. 188