Somogy megye múltjából 2013 - Levéltári Évkönyv 42. (Kaposvár, 2013)
Gáspár Ferenc: Az első körorvosi hálózat kiépülése Somogyban
esetben a körorvosnak nem lehetett volna utasítási joga, sőt még csak nem is vizsgálhatta volna a birtok területén uralkodó közegészségügyi és szociális viszonyokat. Az ellenkezésben az uradalmi orvosok ellenállása is benne volt, hiszen nagy részük attól tartott, hogy nem fog orvosi körhöz jutni, s ezzel elveszíti biztos jövedelmét. Amikor a községek nagyobb részét sikerült megtörni és az előzetes elfogadó nyilatkozatokat kicsikarni, akkor az ellenzőket „a többség akaratának” vetették alá és számukra kényszerintézkedést foganatosítottak. Ezzel elérték, hogy egységes lett a rendszer és azonos módon működhetett a megye teljes területén. Időközben Wehle Ferdinánd megyei főorvos két országos hatókörű lapban (Pester Lloyd és Pesti Napló) meghirdette a körorvosi állásokra vonatkozó pályázatot. A kijelölt határidőig, 1856. május 1-jéig 104 jelentkezés érkezett. Amikor a beérkezett jelentkezéseket számba vették, kiderült: annak ellenére, hogy minden betölthető álláshelyre három pályázó jutott, az egyetemi végzettségűek aránya mindössze alig egyharmadot tett ki. Wehle ezért személyesen kereste fel azokat a Somogybán uradalmi alkalmazásban álló orvosdoktorokat, akik nem adták be pályázatukat, hogy az uradalommal is megegyezve tegyék meg azt. Közülük ezt követően is csak néhányan, velük ellentétben a megyében önállóan tevékenykedő orvosdoktorok döntő többségükben eleget tettek a felkérésnek. A jelentkezők között nagyszámú volt a hadseregből kilépni kívánó borbély- sebészmesterek14 száma, akiket Wehle a megfelelő szakmai tevékenységet dokumentáló igazolások hiányára hivatkozva elutasított. Közöttük mindössze egy volt olyan, akit magas szintű pártfogója miatt a későbbiekben mégis el kellett fogadni. Ennek ellenére hamarosan távozni kényszerült körzetéből, mert korábbi adósságai miatt országos körözést adtak ki ellene. A legérdekesebb jelentkező (dr. Buchwald Gyula) Háromszék vármegye 1848-ig hivatalban lévő főorvosa, aki a biztosabb megélhetés reményében jött Somogyba. Pályáztak Győrből, Trencsénből, a Bánátból, Bácskából, sőt Velencéből és a boszniai Mitrovicából is. Az előzetes válogatást követően, amelyet Wehle Ferdinánd Pfeffer Mihály15 - Csorba József megyei főorvos távozását követő ideiglenesen kinevezett megyei főorvos, akkor már Marcali járásorvosa — bevonásával végzett, 42 pályázó maradt versenyben. Ezek közül immár egy személyben, saját hatáskörben eljárva, szakmai elvárásai alapján 24 jelentkezőt kiemelt és előnyben részesített: ezzel 18-ra csökkent az esélyesek száma, de közülük csak 9-nek juthatott betölthető állás. A megmaradt jelölteket ezért személyes elbeszélgetésre kérte: a további versenyben maradás része volt, hogy azon részt vegyenek, németül és magyarul egyaránt tökéletesen értsenek (a kinevezettek döntő többsége az előírton túlmenően - vagylagosan - horvát, latin, olasz, francia nyelvtudással is rendelkezett!), legyen egészségügyi közigazgatási és állatorvosi ismeretük is, mert a megyében ekkor mindössze két állatorvos működött. 14 ,A sebészettel foglalkozók közös, ősi neve mái- a latin nyelvet használó ókortól kezdve chirurgus volt. A feudális Európában ez a szahmi három fő ágra oszlott. Ezek művelői magyar néven a (1) sebészmesterek, a (2) borbély-sebészek és a (3)fürdősök voltak. [... ] Külön szakember volt a bábamester, aki olyan sebészmester volt, aki speciálisan a bábák képességeit meghaladó szülészeti beavatkozásokkal foglalkozott (pl. élő magzat eltávolítása császármetszéssel a halott anyai szervezetből, vagy az elhalt magzat darabolásos eltávolítása a túlélő anya méhéből).” Lásd! Balázs 207. p. A sebészképzés a pesti egyetemen 1784-ben kezdődött meg, addig ez Magyarországon is csak sebészcéhekben történt. A hadseregbeli szolgálatra a tábori sebészeket (felcsereket) külön katonai sebészképző helyeken (pl. az 1787-ben alapított Josephinum) képezték: ők voltak a „tábori” sebészek. 1833-tól Bécsben a sebészképzés megváltozott: „magasabb orvos-sebészi tanulmányok” (egyetem) végzésére volt szükség a sebészdoktori cím elnyeréséhez, amit már a negyedik év végén jelezni kellett. Alsó fokú sebészi tanfolyam alapján két képzettségi szint létezett: sebészmesteri (magister), vagy polgári sebész. Utóbbiak alacsonyabb fokozatot jelentettek és csak háromévi,borbélyműhely-gyakorlatof ’ és ími-olvasni tudást kellett igazolniuk. Tanfolyamuk ezt követően két évig tartott. A sebészmesterek tanulmányi ideje három év volt és latin nyelvtudással is rendelkezniük kellett. A borbélyból lett polgári sebészek közül nem egy, oklevele megszerzése után is, fenntartotta a borbélyműhelyét, segédeket és inasokat is alkalmazott. Az ilyen műhelyekben a köpölyözés és foghúzás volt a leggyakrabban végzett „sebészeti” művelet. 1848-ban az Orvoskar kérte a sebészi tanfolyam - mint képzési forma - megszüntetését, ami körül éles vita alakult ki. A kérdés még évekkel később is napirenden volt: Wehle egy 1859-ben keletkezett beadványában határozottan állást foglalt a sebészképzés eme formája ellen. Bővebben: Huszár György: A szabadságharc fogorvosai = Fogorvosi Szemle. 1949. 222. p. 15 Pfeffer Mihály (1812-?) marcali járásorvos, majd Csorba javaslatára 1851 és 1855 között megyei főorvos. A somogyi orvosok szabadságharc alatti tevékenységét bemutató írások tévesen állítják róla, hogy 1848-49-ben a nemzetőrség megyei főorvosa volt. 36
