Somogy megye múltjából 2013 - Levéltári Évkönyv 42. (Kaposvár, 2013)

Válogatás a 2012. évi Somogyi Levéltári Nap előadásaiból - Aradi Gábor: Tolna megyei turisztikai mozaikképek és vendéglátás a Rákosi-korszakból

TOLNA MEGYEI TURISZTIKAI MOZAIKKÉPEK ÉS VENDÉGLÁTÁS A RÁKOSI-KORSZAKBÓL

ARADI GÁBOR

Az előadásban elemzett kérdéskör nagyobb részben csak érintőlegesen kapcsolódik a konferencia témájához. Ennek ellenére azért tartottam indokoltnak a címben megjelölt időszak turisztikai életének feldolgozását, mert a turisztika több fajtájában is megjelenik a sport, a szabadidő testmozgással történő eltöltése.

Az 1948-ban megkezdődött államosítás a korábbi turisztikai infrastruktúrát is megsemmisítette. Az államosítás 1948 májusától először a fővárosi, majd vidéki szállók és a hozzájuk tartozó éttermek köztulajdonba vételével kezdődött meg. 1949 folyamán - immár a pártállami keretek között - sorra kerültek a kisebb panziók, a weekend-telepek és az egyéb vendéglátóipari egységek. A háború előttihez képest csökken a vendéglátóhelyek és az ott alkalmazottak száma. A vendéglátás az 1949 júniusában létrehozott Belkereskedelmi Minisztérium kezébe került. Az üdülőkapacitás nagy része - a SZOT1 Üdültetési Főigazgatósága (Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság) fenntartásában - a központosított szakszervezeti üdültetést szolgálta ki. Ez azt jelentette, hogy a továbbiakban a belföldi utasforgalom jelentős hányada vállalati, intézményi szintig lebontott beutalási keretek közé szorítva, bürokratikus redisztribúcióval szerveződött.2 1940-50-es évek fordulóján elsősorban belföldi turizmusról, ezen belül a szociálturizmusról lehet beszélni. Ez a társadalmi-politikai berendezkedés szerves része volt, s prioritást kapott a fejlesztésben is. A gyógyfürdők állami kezelésbe vételével, azok a szociálturizmusba, illetve az egészségügyi intézményekhez kerültek. Ifjúsági táborokat létesítettek, s dinamikusan fejlődött a szociálturizmus elsősorban a Balaton déli partján.3

Az államosítás azonban a szolgáltatási színvonal folyamatos romlását eredményezte. Ezen az állami szervek többszöri átszervezésével (hol összevonták, hol szétdarabolták a vendéglátó vállalatokat, üzemeket) próbáltak segíteni. 1955-től a Belkereskedelmi Minisztériumhoz tartozó idegenforgalmi létesítmények felett lényegében a Vendéglátóipari Igazgatóság rendelkezett.4

Az 1949 elején megszületett pártirányelvek szerint a nemzetközi idegenforgalom fejlesztése legfeljebb a Szovjetunió és a népi demokráciák viszonylatában jöhetett szóba, a nyugati országok tekintetében azonban nem. Elsődleges szemponttá vált a hatékony államvédelmi ellenőrzés. Ezért rá kellett térni a csoportos utazásokra. Néhány szocialista ország (Csehszlovákia, Bulgária, Lengyel- ország) és Magyarország között időről időre felmerült a turisztikai kapcsolatok kérdése, de ez is minimális szintre szűkült. A magyar vezetés a forgalom kölcsönös növelésére vonatkozó javaslatokat általában tudomásul vette, azonban szinte semmit sem tett megvalósulásáért. Csereüdültetés keretében évente csak pár ezer külföldi érkezett Magyarországra.5

Sztálin halála után felmerült a turizmus rehabilitálásának lehetősége Nagy Imre miniszterelnöksége alatt. 1956 is biztató előjelekkel indult, sőt a 2. ötéves terv irányelvei közé az idegenforgalom fejlesztését célzó beruházások is bekerültek, az őszi események azonban részlegesen megállították a pozitív folyamatot.6

Az ötvenes évek Tolna megyei turisztikai vonatkozásait azokba a turizmus-fajták köré csoportosítottam, melyek a nemzetközi és a magyar szakirodalomban egyaránt elfogadottak. A felosztás döntően a motivációs és a környezeti tényezők alapján történt.7

1 SZOT: Szakszervezetek Országos Tanácsa. 1948-ban jött létre a Szakszervezeti Tanács helyén.

2 Rehák Géza: Turizmuspolitika Magyarországon különös tekintettel a Kádár-korsz/ik első tíz évére. Doktori (Phd) értekezés. Debrecen Egyetem BTK, 2011. (ganymedes.lib.unideb.hu:8080/.../Disszertáció.... ) (Rehák, 2011.) 84-85. p.

3 Nagy Adrienn: A turizmus tendenciáinak vizsgálata Magyarországon. (Diákköri dolgozat.) Gödöllő, 2007. 55. p. (miau.gau. hu/miau/112/tdk/trzms2/l.doc), (Nagy, 2007.) 22.

4 Rehák, 2011.87-88. p.

5 Uo. 86. 89.

6 Uo. 90. 94.

7 A felosztást közvetlenül NAGY (2007. 13-15.) diákköri dolgozatából vettem át, aki Bernecker, P. Grundlagenlehre des Fremdenverkehrs. Wien. 1962-ben megjelent tanulmányát említi forrásként. A szerző csak Bemecker nevét írta le dol193