Somogy megye múltjából 2013 - Levéltári Évkönyv 42. (Kaposvár, 2013)

Suba János: A magyar állam határőrizete a XIX.-XX. században (történeti áttekintés)

határszéli csendó'rség (1052 fő), a M. Kir. Pénzügyőrség határszéli szakaszai (500 fő), a vámhivatalok (251 fő), a vesztegintézetek (39 fő), a határ menti erdészeti hatóságok (350-450 fő), a határátkelőhelyek humán orvosi állomásai (72 fő) és a révhivatalok (60-70 fő).5 Az I. világháború előtt összességében 2775- 2885 fő látott el határőrizeti szolgálatot valamely testület tagjaként. Az érintett testületek a határőrizeti feladatkör azon résztevékenységét látták el, amely az alaptevékenységükkel összefüggött. E szervezetek a magyar közigazgatás szerves részét képezték. A dualizmuskori politikai vezetés a határőrizetnek nem tulajdonított akkora jelentőséget, hogy a végrehajtását önálló szervezetben egyesítse.

Az 1905-ben felállított határrendőrség új állomást jelentetett a dualista Magyarország határőrizetének fejlődésében. A kiegyezést követően az első szervezet volt, melyet - az ország teljes határszakaszára kiterjedően - határőrizeti célzattal állítottak fel. A határrendőrség azonban fennállása idején nem volt képes a teljes határőrizetet önerőből végrehajtani. A határrendőrség a határőrizetet irányította, végrehajtani azonban csak a határforgalom ellenőrzését tudta és a határőrizettel kapcsolatos nyomozati munkát végezte.

A zöldhatár-őrizet gerincét ellátó határszéli csendőrség és határ menti pénzügyőr szakaszok a határ menti néhány km-es mélységben - amely a terep jellegétől függően 5 és 20 km között mozgott - látták el a feladatukat. Az úgynevezett zöld határőrizet két lépcsős volt, az egyik lépcsőt a pénzügyőrség, a másik lépcsőt a csendőrség adta. Mindkét lépcsőn belül - a határsértők valószínűsíthető mozgási irányában - több vonalas járőrözést biztosítottak a határmenti pénzügyőr szakaszok, illetve csendőrőrsök. A csendőr- és a pénzügyőr járőröknek egymással látó- és hallótávolságban kellett mozogniuk. A Idshatárforgalmat a határszéli csendőrség felügyelte.6

A dualizmus időszakában a határőrizettel kapcsolatos legfontosabb feladatokat törvényekben szabályozták. Nem a határőrizet állt a jogszabályi rendezések középpontjában, hanem azok a kérdések, amelyek olyan jogosultságokból fakadtak, mint a kivándorlás, a külföldieknek a magyar korona országai területén való lakhatása stb. A határőrizetet csupán e jogosultságok kezelésének tekintették, természetesen megfelelő jogszabályi korlátok között. Az alacsonyabb és a magasabb jogszabályok a határok átlépésének a könnyítésére irányultak. A nem szabályszerű határátlépést nem tekintették súlyos bűncselekménynek, csupán pénzbírsággal sújtották. Korlátozták azoknak a számát, akik a határforgalomban nem, vagy csak külön engedéllyel vehettek részt (pl. kiskorúak és gyámság alatt állók, kötelező katonai szolgálatukat ellátók, jogerősen szabadságvesztésre ítéltek stb.). Akiknek a külföldre utazáshoz mégis útlevélre volt szüksége, azoknak az úti okmányokhoz jutását igyekeztek megkönnyíteni. Az údevél kiállítására jogosult hatóságok száma széles körű volt. E hatóságok nem is tagadhatták meg az útlevélkérelmeket, amelyeket egyébként indokolni sem kellett, kivéve a már említett okokat.7 Az általános alapelv volt a jogosulatlanok kiszűrése. A határon történő átlépésnek a megakadályozása nem nehezíthette meg a vétlen személyek utazását, határátlépését. Ezt az alapelvet a határforgalom ellenőrzését, a zöld határ őrizetét és a határrend betartását szabályozó alacsonyabb rendű jogszabályokban is igyekeztek érvényre juttatni.

A határ menti településeken lakó hivatalos személyek és házuk népe útiokmány nélkül is átmehetett a határ túloldalán elhelyezkedő szomszédos településre. A határ menti lakosok számára kedvezményes határátlépési lehetőségeket biztosítottak. Innen származik a kishatárforgalom megnevezése. A kishatárforgalmi úti okmánnyal a túloldalról érkezők a határ mindkét oldalán 40 km-es sávban mozoghattak. Kishatárforgalmi úti okmányt azok számára is kiállítottak, akik ugyan nem a határ mentén laktak, de a határ túloldalán elintézni való ügyük akadt. A határ túloldalán földbirtokkal rendelkezők pedig szerszámaik és terményük után vámot nem fizettek, földjeiket a legrövidebb úton közelíthették meg, sőt amennyiben birtokukat az államhatár átszelte vagy azzal érintkezett, a saját földjükön bármikor átléphették a határt.8 A lakosság többsége - mivel a jogszabályok az érdekeit védték - jogkövető magatartást tanúsított.

5 Parádi József: A magyar rendvédelem története. Bp., 1995. (a továbbiakban: Parádi, 1995)

6 Parádi, 1995.

7 Bencsik Péter: A magyar úti okmányok története 1867-1945. Bp. 2003. (a továbbiakban: Bencsik, 2003)

8 Suba János: Határ menti forgalom szabályozása Magyarországon a két világháború között. In. A Kárpát-medence politikai földrajza IV. magyar politikai földrajzi konferencia. Pécs, 2004. okt. 7-8. Szerk: Pap Norbert-Végh Andor. Pécs, 2005. (a továbbiakban: Suba, 2005) 110-118 p.

142