Somogy megye múltjából 2011 - Levéltári Évkönyv 41. (Kaposvár, 2011)

Vonyó Anita: Adalékok a fonyódligeti villatelep létrejöttéhez és a partvédelmi munkálatok megindulásához, 1930–1940 (Forrásközlemény)

Az alább közölt dokumentumok segítségével szeretnénk bemutatni, hogy kik voltak a fonyódligeti fürdőtelep „megalapítói”, azok, akik megépítették a később oly népszerűvé vált nyaralóhely első épületeit, villáit. Reményeink szerint a telektulajdonosok 1935. évi jegyzékének közzététele hasznos adalékul szolgálhat mindazok a helytörténeti kutatók, helyi lakosok, mai üdülőtulajdonosok számára, akik érdeklődnek szűkebb lakóhelyük múltja iránt. A közölt névjegyzék mellett közreadjuk a „Fonyódligeti érdekeltségi kör” 1938. augusztus 7-ei, illetve 1940. július 11-ei jegyzőkönyveit, illetve válogatást közlünk azokból a levelekből, melyekben az egykori villatulajdonosok a partvédelemmel kapcsolatos költségek miatti tiltakozásukat, panaszukat fogalmazták meg. Véleményünk szerint a közölt dokumentumok jól tükrözik, az 1930-as évek Balaton parti vi­szonyait, azt, hogy milyen nehézségek árán és az egykori tulajdonosok áldozatvállalásával kezdett el kiépülni az a településrész, melyet ma Fonyódliget néven ismerünk. Dokumentumok 1. sz. A fonyódligeti villatulajdonosok névjegyzéke az 1935. november 29-iki állapot szerint22 Parcella szám Tulajdonos neve Tulajdonos lakhelye (település) Tulajdonos lakcíme (utca, házszám) Tulajdonos foglalkozása í. Strand23 2. Strand 3. Strand 4. Strand 5. Nick György Pécs Király u. 1. 6. Bakó Károly Nagykőrös vállszalagos rendőrfőhadnagy 7. Magyar Pál Pécs Vasgereben u. 9. főmester 8. Dr. Reuter Camillóné Pécs Rét u. 2. 9. Novoth Béla Budapest VII. Nürnberg u. 29. törvényszéki hiteles könyvszakértő 10. Dr. Schilling Béla Budapest Vili. Baross u. 27. klinikai tanársegéd 11. Hauber Alajos Pécs Kiirt u. 11. 12. Pereces Terézia Simon tornya kántortanítónő 13. Nincsen 14. Horváth Imre Kispest Andrássy u. 14. városi tisztviselő 15. Urbán Gizella Szeged Római út 9. állami óvónő 16. Ujváry Józsefné Budapest X. Kápolna u. 3. 17. Mártsa Sándor Budapest I. Fúrj u. 15/c. magyar királyi őrnagy 18. Pereces Terézia Simontornya kántortanítónő 19. Dr. Schilling Béla Budapest Vili. Baross u. 27. klinikai tanársegéd 20. Fürst József Kaposvár Irányi Dániel u. 19. szállító 21. Dr. Reuter Camillóné Pécs Rét u. 2. 22. Ozv. Jancsó Jánosné Budapest II. Szallag u. 8-10. posta főigazgató özvegye 23. Csapó Károly Kaposvár Szigetvári u. 71. 22 Az egyes telkek vételárát tartalmazó oszlopok adatait nem közöljük. 23 A „strand” jelöléssel ellátott területek nem kerültek kiosztásra, hanem a fürdőközönség rendelkezésére bocsátották azokat. 93

Next

/
Thumbnails
Contents